Pesti Srácok

A magyar-belga meccs idején akartak lecsapni Brüsszelben a dzsihadisták

A magyar-belga meccs idején akartak lecsapni Brüsszelben a dzsihadisták

Merényletre készülő feltételezett dzsihadistát vettek őrizetbe Belgiumban, aki a gyanú szerint a labdarúgó Európa-bajnokság vasárnap esti magyar-belga meccsének közvetítése alatt tervezett terrortámadást – jelentette szombati híradásában a belga RTL televízió.

A csatorna internetes oldalán megjelent beszámoló szerint a rendőrség szombatra virradóra vette őrizetbe a 20 éves férfit a vallóniai Verviers város közelében. Muriel Targnion, Verviers polgármestere arról számolt be, hogy a gyanúsított a vasárnapi mérkőzés nyilvános vetítése alatt készült lecsapni, azt azonban nem tudni pontosan, hogy hol. „Nem erősíthetem meg ezt az információt, de nekem azt mondták, hogy nem Verviers volt a célpont” – mondta.

A La Derniere Heure című helyi lap értesülései szerint a terrorellenes hatóságok péntek éjszaka egy másik embert is elfogtak az ugyancsak Vallóniában található Mons városában. A belga szövetségi ügyészség megerősítette az őrizetbe vételekről szóló híreket, ugyanakkor azt közölte, hogy korai lenne még konkrét terrortámadásról beszélni.

PestiSracok facebook image

Az RTBF belga közszolgálati televízió közlése szerint a most elfogott gyanúsítottaknak nincs közük az előző heti őrizetbe vételekhez. A rendőrség múlt pénteken több olyan embert is őrizetbe vett, akik a gyanú szerint terrortámadásokat tervezhettek a belga fővárosban a szombati Eb-mérkőzés vetítése alatt.

MTIkép:

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.