Pesti Srácok

Mesterházy inkább a háttérből irányítana

null

Nem indul semmilyen pártpozícióért Mesterházy Attila az MSZP tisztújító kongresszusán. A volt pártelnök az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában elmondta azt is: egy volt elnök előnye, hogy pozíció nélkül is tudja segíteni pártját, ezért úgy döntött, a tisztújítási folyamatból most kimarad.

Arra a kérdésre, hogy kiket támogat az elnöki, illetve a választmányi elnöki posztra, Mesterházy Attila azt válaszolta, változtatásra van szükség. Olyan személyt kell választani, aki a társadalomnak is üzen, jobb kommunikációt folytat, "leüti a magas labdákat" és kemény kritikát fogalmaz meg a kormánnyal szemben, amiben a jelenlegi vezetés elég bátortalan - közölte.

Az elnöki poszt várományosai közül Szanyi Tiborról és Molnár Gyuláról beszélt. Szerinte Szanyi Tibor a jelenleginél keményebb kommunikációra alkalmas, Molnár Gyula pedig polgármesterként bizonyított. A választmányi elnöki posztra Hiller Istvánt tartja alkalmasnak a volt pártelnök.

PestiSracok facebook image

Mesterházy Attila kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy ma összességében sincs annyi szavazója a baloldalnak, mint a Fidesznek. Úgy vélte, nem a többi ellenzéki párttal való együttműködés a fő gond, hanem az, hogy nincs elég szavazójuk. Szerinte a baloldali pártoknak saját karakterüket kell kiteljesíteniük, és szavazókat kell vonzaniuk.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.