Pesti Srácok

Molnár Gyula Botkával készülne fel a kormányzásra

Molnár Gyula Botkával készülne fel a kormányzásra

Molnár Gyula azt várja Botka Lászlótól, hogy irányítsa a párt felkészülését a kormányzati munkára. Az MSZP frissen megválasztott elnöke hétfőn az InfoRádió Aréna című műsorában azt is elmondta: alapvetően megváltoztatná a párt kommunikációját és parlamenti szereplését.

A választmányi elnöki pozícióból távozó Botka Lászlónak a pártelnök azt ajánlja, hogy "ne kifelé, hanem felfelé mozogjon a pártban". Hozzátette: szeretné, ha belépne a tőle régóta várt miniszterelnök-jelölti szerep előszobájába azzal, ha a kormányzati felkészüléssel kapcsolatos vezetője lenne a pártnak. Kifejtette: Szeged polgármestere vezethetné a pártban azokat a tárgyalásokat, amelyeken kialakul, hogyan és kivel indul az MSZP a 2018-as választáson. Azzal kapcsolatban, hogy Botka László helyére Hiller Istvánt választották választmányi elnöknek, Molnár Gyula úgy fogalmazott: most más szerepre kerestek szereplőt.

A politikus - aki a civilek és a szakszervezetek felé is kinyitná a pártot - azt mondta: a pártnak kell meghatározni a politikai "zsinórmértéket", a kommunikációt azonban professzionálisabbá kell tenni. Az eddigi működés hibájaként említette, hogy ugyanazok határozták meg a stratégiát, akik kitalálták a hozzá illő kommunikációs paneleket is. Közölte azt is: világossá kívánja tenni, hogy a pártnak van frakciója, és meg kell fordítani az MSZP parlamenti szereplésének stílusát is. Azt mondta, nem kell részt venni abban a munkában, "amit demokratikus működésnek hazudnak", csupán arra a 10-15 ügyre kell koncentrálniuk, amely szerintük a nemzeti érdeket és a párt politikai érdekét szolgálja, a többit lényegében bojkottálják majd. Mivel szerinte a konstruktív ellenzékiség lehetősége megszűnt, csak "a kötelező kűröket" futják majd le parlamentben, "a szabadon választható gyakorlatokat kiviszik az utcára". Hozzátette: nem működnek együtt a parlamentben olyan ügyekben a kormányoldallal, amelyekből az vehető ki, hogy a háttérben megalkudtak. A számukra fontos ügyek közé sorolta az oktatást és az egészségügyet, a gyermekeket érintő kérdéseket, a munka világát, valamint a nők és a nyugdíjasok ügyét. Sokan vádolták azzal, hogy "eladja a pártot" - mondta- , de szerinte éppen az verné szét az MSZP-t, ha bezárkózna. Ezért eleget tesz a meghívásoknak annak érdekében, hogy tárgyalhasson. Kijelentette azt is: az összefogás szót kihúzták a szótárukból, ugyanakkor vizsgálják az együttműködés lehetőségeit a kormány leváltása érdekében. Célja azonban az, hogy ezek során a lehető legtöbb helyen a szocialista párt mondhassa meg, mi a helyes megoldás.

PestiSracok facebook image

Beszámolt arról is: nem szeretné, ha a frakcióvezetői tisztség belső csatákat indítana a pártban, ezért felkérte Hiller Istvánt a jelölőbizottság vezetésére, hogy az elnökség már a jövő héten döntést hozhasson. Szólt arról is, hogy az első külföldi útja pártelnökként Erdélybe, majd Szlovákiába vezet, ezután látogat Brüsszelbe.

Forrás: MTI

Fotó: 24.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.