Pesti Srácok

A NAV is feltűnt Spéder portáján - vizsgálat az Indexnél

null

Kiderült, hogy a Nemzeti Adó – és Vámhivatal (NAV) már május eleje óta minden adónemet vizsgáló, kiterjedt eljárást folytat a Spéder Zoltán birtokolta Central European Media & Publishing (CEMP) Zrt.-nél, amely többek között az Index.hu, a portfolio.hu és a napi.hu, továbbá az InfoRádió kiadója.

A CEMP-nél folytatott adóhatósági eljárásról a 444.hu értesült. Az online lap munkatársai úgy tudják, hogy a NAV már több mint egy hónapja elkezdte átvilágítani a Spéder Zoltán tulajdonában álló médiavállalat adó – és pénzügyeit. Egy olyan átfogó vizsgálatról lehet szó, amely főszabály szerint az adóbevallás utólagos vizsgálatát végzi el. A jogszabály szerint a NAV ilyenkor megjelenhet a helyszínen, és a revizorok átnézhetik a cég iratait, és betekinthetnek a munkafolyamatokba, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy az Index szerkesztőségével egy épületben található CEMP pénzügyi osztályán folyhat a vizsgálat.

A 444 kérdésére az Index újságírói azt válaszolták, hogy a szerkesztőségben eddig nem találkoztak adóellenőrökkel. Az Index lapigazgatója nem kívánta kommentálni az ügyet. A NAV sajtóosztálya péntekre ígért választ és információkat a CEMP-nél zajló adóhatósági vizsgálattal kapcsolatban.

Forrás: hvg.hu, Fotó: nepszava.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.