Pesti Srácok

A Szép-kártya marad, az Erzsébet-utalványból készpénz lesz

A Szép-kártya marad, az Erzsébet-utalványból készpénz lesz

A Nemzetgazdasági Minisztérium legfeljebb 450 ezer forintos kedvezményes közteherrel adható cafeteria juttatást javasol a jövő évtől a magánszektorban. Ebből százezer forint lehetne készpénz, a fennmaradó 350 ezer forintot pedig a Szép-kártyájukra kapnák meg az érintettek.

A közszférában 200 ezer forint lenne a felső határ, ez egyenlő arányban oszlana meg a két juttatási forma között. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a jelenlegi formájában vélhetően véget ér a mintegy kétmillió emberhez eljutó Erzsébet-utalványok időszaka. Nem azért, mert nem működött sikeresen vagy a kormány elégedetlen volt vele, hanem azért, mert az Európai Unió bírósága – a külföldi cégek lobbija hatására – szétzúzta a magyar cafeteria-rendszert.

A franciák haszna helyett szociális üdültetés

PestiSracok facebook image

A 2010-es évek elején lényegében három nagy francia társaság uralta a magyar utalványpiacot, melynek forgalmát akkoriban 200-250 milliárdosra becsülték. Az Orbán-kormány viszont 2012-től szociális alapra helyezte az étkezési jegyek kibocsátását, ezzel kivívva a francia cégek haragját és tiltakozását. Ezzel ugyanis elvesztették az aranytojást tojó tyúkot, nem tudták továbbra is hazautalni a milliárdokban mérhető nyereségüket. A pénz az országban maradt, így lehetett megvalósítani az utóbbi két évtized legnagyobb szociális üdülési programját.

A kartellezés belefér némi bírság mellett, a szociális gondoskodás nem

Az Európai Bíróságnál viszont nem számított, hogy az átalakított rendszer mintegy nyolcszázezer ember üdülését segítette. Az ítélet kimondta: nem egyeztethető össze az uniós joggal, ha csak egy szereplő bocsáthat ki utalványt kedvezményes adózás mellett. A magyar kormánynak választania kellett, hogy újra megnyitja a piacot, vagy olyan megoldást keres, amibe Brüsszel sem tud belekötni. A piacnyitással visszaengedte volna azokat a külföldi cégeket, amelyek Szlovákiában a kartellellenes szabályt megszegve, leosztották egymás közt a piacot, amit megúsztak 3 millió eurós bírsággal.

A kormány ezért a készpénzesítés mellett döntött, de figyelembe vette azt is, hogy a jelentősen erősödő belföldi turizmus eredményeinek megtartásához, növeléséhez továbbra is szükség lesz a Szép-kártyára. Az adókedvezménnyel adható évi százezer forintnyi készpénzzel pedig a munkavállalók sem járnak rosszul. Ezt az összeget arra költik, amire akarják, ebben semmi nem köti meg a kezüket. Nem beszélve arról, hogy akár négymillióan is részesülhetnek ebben a juttatásban. Az új rendszerben ugyanakkor kockázatot jelent, hogy a vállalkozások az alapbér egy részét áttolják a kedvezményes kategóriába.

magyaridok.hu, kép: retrofm.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.