Pesti Srácok

Sztrájkra készülnek a köztisztviselők

Sztrájkra készülnek a köztisztviselők

Két órás sztrájkot hirdetett a köztisztviselők szakszervezete jövő szerdára. A Magyar Köztisztviselők Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) főtitkára az ATV-ben azt mondta, nem tehetnek mást, mint hogy kikényszerítik a bértárgyalást.

Jövő szerdán két órás sztrájkot tartanak az önkormányzatok dolgozói. A munkabeszüntetést a Magyar Köztisztviselők Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) főtitkára, Boros Péterné jelentette be az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Azért sztrájkolnak, mert ha nem lesz béremelés, akkor nem lesz munkaerő az önkormányzatoknál. Az érdekvédő szerint, ki van jelölve az utuk a kormányzat által, nem tehetnek mást, minthogy kikényszerítik a tárgyalást.

„Korábban azt ígérték, hogy megkapjuk ezt a pénzt, hiszen egyszer már megvolt rá a fedezet” - mondta, hozzátéve, hogy nyolc éve várnak a kollégák a fizetésemelésre. A 32 ezer közszolgából, akik ezekben a munkakörökben dolgoznak 22 ezernek ennyi ideje nem változott a bére. Boros Péterné kijelentette, amennyiben nem hoz sikert a munkabeszüntetés, akkor egész napos sztrájk következhet – szögezte le.

PestiSracok facebook image

A sztrájkban csaknem száz önkormányzat vesz majd részt, négy fővárosi kerület, két megyei jogú város, és sok más régió. A főtitkár szerint a polgármesterek támogatják a tiltakozást, és az önkormányzati szövetségek is mögöttük állnak.

Forrás: ATV

Fotó: ATV

Ajánljuk még

Kirúgták a Károliról a fideszeseket patkányozó egyetemi oktatót

Magyar ugar 2021 június 4.
A mai napon azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát a Károli Gáspár Református Egyetem Klein Tamás docensnek, az infokommunikációs tanszék helyettes vezetőjének – tájékoztatta portálunkat az egyetem kommunikációs igazgatósága. Ő az az oktató, akiről a PestiSrácok.hu kedden megírta: tanóráin politikai agitálást folytatott, és félreérthetetlenül lepatkányozta a Fideszt, a fideszeseket.