Pesti Srácok

Az MSZP megmondja miért kell és meddig az EU-ban maradjunk

Az MSZP megmondja miért kell és meddig az EU-ban maradjunk

"Az Európai Parlamentben (EP) a baloldali magyar képviselők megszavaztak egy olyan javaslatot, amely új adót irányoz elő a migránsválság kezelésére és pénzbüntetést azoknak az államoknak, amelyek elutasítják migránsok kényszerbetelepítését" - mondta Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján szombaton. A költségvetési bizottság javaslatát a héten szavazta meg az EP, és benne a magyar baloldali pártok, az MSZP, a DK, az Együtt és az LMP európai parlamenti képviselői. Eközben Molnár Gyula, az MSZP frissen megválasztott pártelnöke továbbra is vehemensen áll ki Magyarország uniós tagsága mellett, Mesterházy Attila szerint pedig "Lázár János nem hülye politikus (...), nem véletlenül kezd el beszélni arról, hogy ő kilépne az Európai Unióból".

A javaslat szerint minden tagállamnak részt kell vállalnia bevándorlók elosztási mechanizmusában - ismertette a kormánypárti politikus. Soros György hasonló javaslatokat fogalmazott meg az EP-ban - fűzte hozzá.

Majdnem 80 millió forintos büntetés járna migránsonként, állampolgáronként egymilliós támogatás mellett

PestiSracok facebook image

Hollik István emlékeztetett arra, hogy a migránsok kényszerbetelepítésétől elzárkózó tagállamoknak migránsokként 78 millió forint büntetést kell fizetniük, miközben a 2014-2020 közti fejlesztési időszakban egy magyar állampolgárra hozzávetőleg egymillió forint uniós támogatás jutott. A kormánypárti politikus szerint Brüsszel elvesztette kapcsolatát a valósággal, hiába a brit népszavazás, a növekvő elégedetlenség, Brüsszel Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével az élen továbbra sem hallgatja meg az európai embereket. Ezt az adót és a büntetést a magyar emberektől vennék el, az ezt megszavazó baloldali magyar EP-képviselők tehát hátba támadták Magyarországot - hangsúlyozta a kormánypárti politikus.

hollik_istvan_fidesz.hu_5

Egyre nő az októberi népszavazás jelentősége

Mindez mutatja, hogy egyre nő a magyar kvótanépszavazás jelentősége; október 2-án, először az EU-ban a magyar emberek mondhatják el véleményüket az unió bevándorláspolitikájáról - tette hozzá Hollik István. A kormánypárti politikus kérdésre válaszolva elmondta, hogy a balatoni fejlesztésekre szánt 300 milliárd forinttal kapcsolatos pénteki döntés csak technikai jellegű, az összeg rendeltetése nem változott. Arra a felvetésre, hogy Magyarországot egyes várakozások ellenére sem vették ki a "bóvli" kategóriából a nemzetközi hitelminősítők, Hollik István annyit mondott: a magyar állampapírok forgalma azt mutatja, hogy a befektetők már régóta megbízhatónak tartják a magyar gazdaságot. Csak remélni lehet, hogy ezt előbb-utóbb a hitelminősítők is belátják.

Kormányátalakításról, az Ungár Klára miatt kirobbant méltatlan vitáról és a ki nem hallgatott Kubatovról

A kormányátalakításra vonatkozó sajtóhírekkel kapcsolatban a politikus leszögezte, hogy pártja támogat minden olyan kezdeményezést, mely jobban szolgálja az emberek érdekét, így ezt is, de az átalakítás részleteit nem kívánta kommentálni. Arra a kérdésre, hogy Kocsis Máté VIII. kerületi fideszes polgármestert, a párt budapesti elnökét, az előző ciklusban országgyűlési képviselőjét "homofób" Facebook-bejegyzése után is alkalmasnak tartják-e kommunikációs vezetőnek, Hollik István annyit mondott: a bejegyzés egy magánemberé, megsértett családapáé, és ha Ungár Klára nem sértette volna meg, nem került volna sor erre a méltatlan színvonalú vitára. Arra a felvetésre, mit szólnak ahhoz, hogy a rendőrség nem hallgatta ki Kubatov Gábort, a Fidesz pártigazgatóját a vasárnapi népszavazás kezdeményezésével kapcsolatos visszaélés ügyében, Hollik István úgy reagált: rendőrségi döntéseket nem kommentálnak.

Szocimentes lesz az októberi népszavazás

mszp kezsthely

Eközben a Magyar Szocialista Párt (MSZP) közölte: tagjai nem vesznek részt az október 2-ra kiírt népszavazáson, helyette az első Szabad Európa-napot kívánják megtartani. Molnár Gyula, az ellenzéki párt újonnan megválasztott elnöke szombaton Keszthelyen, ahol Mesterházy Attilával, a párt korábbi elnökével közösen tartott sajtótájékoztatót hangsúlyozta: az október 2-ai népszavazásnak

Az MSZP azzal üzen, hogy nem vesz részt a népszavazáson, helyette az első Szabad Európa-napot rendezi meg. A nyitott MSZP programjának megfelelően erre a rendezvényre minden olyan pártot, civil szerveződést és szakszervezetet várnak, amelyik egyetért azzal, hogy "mi Európában akarunk maradni", és velük közösen megbeszélhetik, milyennek is képzeljük a jövőnket Európában - mondta az MSZP elnöke. Hozzátette:

, és akkoriban arról az Európáról álmodtak, amit az a rádió képviselt. Ma pedig "ezek a fiatalemberek mintha félredobnák szüleink, nagyszüleink álmát, és mintha ki akarnák vezetni ezt az országot Európából" - mondta kormánypárti politikusokra utalva. Miközben Nagy-Britannia megégette magát egy populista politikával, "aközben úgy látszik, hogy a magyar kormány úgy gondolja, lehet a tűzzel tovább is játszani". Azt üzenjük nekik, hogy "a tűz ideig-óráig melegít és jólesik, azonban ha túl közel kerülnek hozzá, akkor meg fogja őket égetni" - fejtegette Molnár Gyula. Az utóbbi napokban az hangzott el a kormány "nagyon fontos embereitől, mintha tudnának egy alternatívát Magyarország számára az Európai Unión kívül". Ha ez így van, akkor mondják el őszintén, honnan lesz 8 ezer milliárd forint fejlesztésekre, mi fog történni a Balaton környékének megígért és a napokban visszavont 300 milliárdos fejlesztési csomaggal, és "milyen ország lesz az, ami nem Európán belül van" - sorolta kérdéseit a szocialisták elnöke.

A most zajló kormányzati személycserék nem oldják meg a problémákat

Molnár Gyula úgy fogalmazott, hogy a most zajló kormányzati személycserék nem oldják meg a problémákat. "Úgy tűnt 2014-ben, hogy ezek tudnak kormányozni, csak közben mintha kicsit sokat lopnának, ma pedig az az érzésünk kezd kialakulni, hogy már csak azért kormányoznak, hogy lophassanak" - mondta.

Mesterházy elszámoltatná a kormányt

Az MSZP zalai szervezetének a keszthelyi Helikon Strandon tartott hagyományos juliálisát kísérő sajtótájékoztatón Mesterházy Attila, a párt korábbi elnöke arról beszélt, hogy a kormány azonnal adjon számot, mi történt a Balatontól elvont 300 milliárdos fejlesztési forrással, mert a gazdaságfejlesztési, közlekedési, infrastrukturális fejlesztésekre nagyon sokan számítottak. Magyarország európai uniós tagságát illető találgatások kapcsán a volt MSZP-elnök azt mondta:

majd nem sokkal később a kormányszóvivő is azt mondja magánemberként, hogy ő is kilépne az EU-ból, ha lenne ilyen népszavazás. "Egy politikusnak nincs külön magán- és közéleti véleménye, emögött az a stratégia van, hogy "Orbán Viktorék elkezdik tesztelni a közvéleményt", hogy mit gondolnának erről az emberek. Elkezdték azt a forgatókönyvet kidolgozni, ami 2020 utánra lehetővé tesz egy népszavazást Magyarország számára, s ezzel "azt akarják előkészíteni, hogy a magyar emberek többsége a kilépés mellett voksoljon". Azért 2020 után, mert addigra elfogynak a hatalmas mennyiségű európai uniós pénzek, "a haverok tovább már nem tudnak lopni" - jelentette ki Mesterházy Attila.

Forrás: MTI

Fotó: Fidesz.hu/Hollik István, mszp.hu

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.