Pesti Srácok

Botka szerint egy valaki járt jól Molnár Gyula megválasztásával: Gyurcsány

Botka szerint egy valaki járt jól Molnár Gyula megválasztásával: Gyurcsány
Szeged, 2012. február 3. Botka László polgármester - MSZP fotó: Nagy Béla

Botka László szerint egyértelművé kell tenni, hogy nem a 2010 előtti kormányzást akarják visszahozni, és nem a 2014-es összefogáspárti elméletekkel akarnak előállni. Az MSZP leváltott választmányi elnöke az Indexnek adott interjújában kitért arra is, hogy aggodalommal figyeli az első pártelnöki nyilatkozatokat és azt, milyen irányba indul el a szocialista párt.

Botka ezek mellett kifejtette azt is, hogy politikatörténeti kuriózum lenne, ha miniszterelnök-jelöltként tekintenének rá, mint fogalmazott:

Az „elzavart” vezető szerint az új pártvezetés úgy kiáltotta ki miniszterelnök-jelöltnek, hogy erről vele nem egyeztettek, de reméli, hogy Molnár Gyulának majd lesz ideje személyesen is megosztani vele a miniszterelnök-jelöltséghez fűződő terveit. Az MSZP volt választmányi elnöke hangsúlyozta:

PestiSracok facebook image

Szeged polgármestere szerint vannak arra utaló jelek, hogy néhányan csak a mandátumra hajtanak az MSZP-ben, ahogy fogalmazott:

Botka szerint azok akarnak alibizni, akik pozíciók elosztásában, hatalomtechnikában gondolkodnak. Ők azok, köztük Molnár Gyula is, akik komolyan elgondolkodnak a baloldali pártok közötti koordinált induláson, a külön listán. Mint arra a volt választmányi elnök emlékeztetett: 2014 őszén már kipróbálták a koordinált indulást, amikor Budapesten minden párt külön listát állított, és meg is lett az eredménye.

Hiller István győzelmével összefüggésben Botka hangsúlyozta, hogy világosan látszottak a hatalomtechnikai megállapodások:

Azokra a kritikákra, melyek szerint rosszul vezette a választmányt és ezért „zavarták el”, Botka úgy reagált:

A volt választmányi elnök, aki óriási aggodalommal gondol az MSZP jövőjére hangsúlyozta: nem látta Tóbiás Józsefen kívül Harangozóban, Szanyi Tiborban és Molnár Gyulában sem, hogy gyökeres politikai fordulatot tudnának hozni, ugyanakkor bízik benne, hogy a frissen megválasztott pártelnök újjá tudja építeni a pártot. Az Index kérdésére Botka László kifejtette: a miniszterelnök-jelöltségnek értelemszerűen már nincs politikai realitása.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.