Pesti Srácok

Nincs elég aláírása az MSZP-nek a népszavazáshoz

Nincs elég aláírása az MSZP-nek a népszavazáshoz

A Nemzeti Választási Iroda elnökhelyettese az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelentette be, hogy nem lesz meg az állami földek privatizációjával kapcsolatos népszavazáshoz szükséges 200 ezer hiteles aláírás, vagyis nem lehet majd referendumot kiírni a kérdésben.

Dr. Gáva Krisztián elmondta a műsorban, hogy „az ívek csaknem 96 százalékos feldolgozottsága mellett 173 341 érvényes és 42 859 érvénytelen aláírást találtak", és hiába van még hátra tízezer ellenőrzésre váró aláírás, ha azok közül mind érvényes lenne, akkor sem lenne meg a 200 ezer. Hozzátette, a héten meglesz a 100 százalékos feldolgozottság.

A televízió telefon érte el Gőgös Zoltánt az MSZP politikusát, aki benyújtotta a népszavazási kérvényt. A politikus azt mondta, ők nem értenek egyet az NVI számolási metódusával, szerintük igenis megvan a 200 ezer érvényes aláírás és mindenképpen megóvják az iroda döntését. Gőgös szerint a Fidesz eldöntötte, hogy ilyen népszavazás márpedig nem lesz, és az NVI munkatársainak úgy kellett összeszámolniuk az íveket, hogy a referendum kiírása meghiúsuljon.

PestiSracok facebook image

Az NVI elnökhelyettes reagált azokra a vádakra is, miszerint a választási iroda emberei valamilyen titkos, a hivatalos szabályzattól eltérő utasítás szerint számolták volna össze az íveket. Elmondta, tegnap minden kért dokumentumot nyilvánosságra hoztak az aláírások ellenőrzésével kapcsolatban, amiket amúgy nem is kellett volna, csak a sajtóban megjelent támadások miatt így döntöttek.

index.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.