Pesti Srácok

Tízmilliós anyagi segítséget kapnak az elhunyt tűzszerészek családjai

Tízmilliós anyagi segítséget kapnak az elhunyt tűzszerészek családjai

Négy évvel ezelőtt megszüntették a katonák élet- és felelősségbiztosítását, ezért a jelenlegi szabályozás alapján a Hortobágyon egy bomba hatástalanítása közben hősi halált halt tűzszerészek számára nyújtható egyszeri anyagi segítség mértékét a honvédelmi miniszter egyéni mérlegelése határozza meg – tudta a Magyar Idők Szendrei Zoltán őrnagytól, a Honvédszakszervezet alelnökétől.

A szakszervezeti vezető elmondta: a szaktárca Hende Csaba minisztersége idején szüntette meg a katonák biztosításait arra hivatkozva, hogy az addigi rendszerben aránytalanul magas biztosítási díjat kellett fizetnie a honvédségnek a katonák után, miközben csak kevés káresemény következett be. Szendrei Zoltán tájékoztatása szerint jelenleg az a fő szabály a Magyar Honvédség katonáit érintő balesetek, halálesetek kapcsán, hogy ha baj van, akkor mindenért a honvédelmi tárca vállal a felelősséget, és állja a kártérítési, kárenyhítési juttatások biztosítását.

A lap úgy tudja, a minisztérium előző vezetése idején egy ideig a katonák hősi halála esetén a biztosító ötmillió forintot fizetett kárenyhítésként a gyászoló családoknak, és ezt a minisztérium kiegészítette újabb ötmillióval. Simicskó István honvédelmi miniszter azonban saját hatáskörében a korábbi biztosítási alapú kárenyhítéseknél is magasabb összegű, több mint tízmilliós nagyságrendű kegyeleti juttatásról tesz majd javaslatot. Szintén az előző honvédelmi vezetés alatt szüntették meg azt a lehetőséget, hogy a hősi halált halt katonákat posztumusz elő lehessen léptetni. A Magyar Idők úgy értesült, Simicskó István honvédelmi miniszter meg fogja változtatni ezt a rendelkezést, és elő fogja léptetni az elhunyt tűzszerészeket. Az ügyről tárgyalnak a mai miniszteri értekezleten, és a keddi kormányülés elé terjesztik az ott elfogadott javaslatokat.

PestiSracok facebook image

A Magyar Honvédség gondoskodik az elhunyt katonák méltó búcsúztatásáról, temetési segélyt nyújt, intézkedik az özvegyek nyugellátásáról és az árvaellátásról. Ennek megfelelően az özvegy jogosult a katona-egészségügyi ellátásra, az árvaellátásban részesülő gyermeke évente kétszer nevelési támogatásra, valamint további tanévindítási hozzájárulásra. A honvédség intézményes temetési segélyt is folyósít. A Magyar Honvédség Szociálpolitikai Közalapítványa is foglalkozik a katonaözvegyeknek, -árváknak juttatható támogatásokkal, kiegészítő támogatásra számíthatnak a szakszervezeti tagok hozzátartozói.

Simicskó István a lapnak elmondta: mindent megtesz azért, hogy enyhíthesse a hozzátartozók fájdalmát anyagi és erkölcsi értelemeben is. A miniszter tegnap meglátogatta a hortobágyi balesetben megsérült ötödik katonát a Honvédkórházban. Simicskó István szerint Tóth Péter főtörzsőrmester sérülései súlyosak, de nincs életveszélyben, meg fogják gyógyítani.

Mint ismeretes, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében lévő területen az MH 1. honvéd tűzszerész- és hadihajósezred tűzszerészei július elsején mentesítési feladatokat láttak el, amikor az egyik robbanótest, egy 250 kilogrammos repeszromboló bomba közben felrobbant. Négy tűzszerész meghalt, egy súlyosan megsebesült. A robbanás következtében hősi halált halt tűzszerészek – Juhász Attila főtörzsőrmester, Rózsa Nándor főtörzsőrmester, Balázs Ádám őrmester és Kozár Gábor szakaszvezető – balesetének ügyében a rendőrség által elindult közigazgatási eljárás mellett a honvédelmi miniszter utasítására belső szakmai vizsgálat is zajlik.

Forrás:

Magyar Idők

Fotó:

Magyar Honvédség – Facebook

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.