Pesti Srácok

Törökország ugyanúgy tekint az Iszlám Állam és a kurdok terroristáira

Törökország ugyanúgy tekint az Iszlám Állam és a kurdok terroristáira

Az isztambuli repülőteret ért terrortámadásokat követő kiterjedt razzia során több mint húsz, az Iszlám Állammal kapcsolatban álló gyanúsítottat sikerült elfognia a török hatóságnak tegnap a Boszporusz partján fekvő metropoliszban és az Európába igyekvő migránsok utolsó nagyobb törökországi megállójának számító İzmirben.

A rajtaütésekkel párhuzamosan a rendőrségi szakértőknek sikerült azonosítaniuk az öngyilkos merénylőket. A reptéri csarnok bejáratánál robbantó elkövető egy orosz állampolgárságú, észak-kaukázusi, vélhetően dagesztáni származású férfi volt. Az első detonáció utáni pánikot kihasználó másik két támadónak kirgiz és üzbég útlevele volt. Rendőrségi forrásokra hivatkozó sajtóinformációk szerint a 43 halálos áldozatot követelő merényletben közvetlenül összesen nyolc terrorista vett részt. A három robbantó a helyszínen életét vesztette, egy férfit elfogtak, a további négy gyanúsítottat ugyanakkor még nem sikerült kézre keríteni.

A Yeni Şafak című török napilap értesülései szerint a terrortámadás kitervelője egy Törökországban élő csecsen terrorista lehetett, aki 2013-ban csatlakozott az akkoriban még az al-Kaida szárnyai alatt álló Iszlám Állam terrorszervezethez. Bár török döntéshozók és külföldi szakértők szerint szinte kétséget kizáróan a radikális csoport tehető felelőssé a repülőtéri merényletért, az Iszlám Állam továbbra sem vállalta hivatalosan a felelősséget.

PestiSracok facebook image

A biztonsági előírások szigorítása mellett Ankara igyekszik külső támogatást szerezni a terroristák elleni harchoz. Az európai uniós csatlakozással kapcsolatos újabb tárgyalási fejezet megnyitása miatt Brüsszelbe látogató török kormánydelegáció a terrorizmussal szembeni közös fellépésre kérte tegnap a tagállamokat. „Túl kell lépni az együttérzésen és együttesen kell cselekednünk” – mondta Ömer Çelik, az EU-csatlakozásért felelős török miniszter. A megbeszéléseken szintén részt vevő külügyi tárcavezető, Mevlüt Çavuşoğlu hangsúlyozta, hogy nem szabad különbséget tenni az Iszlám Állam és a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) által alkalmazott terrormódszerek között.

A PKK több tucat, nagyrészt a fegyveres erőket és a rendőrséget célzó merényletet hajtott végre az utóbbi időszakban. Çavuşoğlu szerint a Törökországot sújtó erőszakhullám nem teszi lehetővé, hogy az EU által sokat kritizált, jelentős korlátozásokat tartalmazó terrorellenes törvénycsomagot hatályon kívül helyezzék.

magyaridok.hu kép: www.businessinsider.com

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.