Pesti Srácok

A nem bevallott vagyonnal lebukott DK-alelnök sok pénzt kereshet a panzióján

A nem bevallott vagyonnal lebukott DK-alelnök sok pénzt kereshet a panzióján

A Horn-kormány idején 24 millió forintért vásárolhatta meg az államtól Varju László azt a luxusingatlant, amelyet jelenleg 120 millió forintért árul. A DK alelnöke, aki az adásvételkor az MSZP frakciójának szakértője volt – a vételár jelentős részét az akkor még állami tulajdonban lévő Konzum-bank hiteléből tudta kifizetni.

Varju 1995-ben vásárolta a Honvédelmi Minisztériumtól 24 millió forintért a 3159, illetve 3180 négyzetméteres ingatlanokat, amelyeken korábban csapatpihenő volt. Az akkor MSZP-s politikus három részletben fizette ki a vételárat két év alatt. A Magyar Idők által kikért tulajdoni lap alapján Varjunak nem feltétlenül sikerült teljesítenie a szerződésben foglaltakat. Az ingatlan 1996. április 15-én került Varju tulajdonába úgy, hogy arra a Magyar Honvédség Fenntartási és Elhelyezési Főigazgatósága rögtön 18,5 milliós jelzálogjogot és elidegenítési tilalmat jegyzett be. A tulajdoni lap szerint ezek 1998 októberében kerültek le az ingatlanról, amelyre viszont még ugyanazon a napon az akkor állami tulajdonú Konzumbank 21 millió forint jelzálogjogot és elidegenítési tilalmat jegyzett be. A dokumentumok alapján a kétezres évek elején a NAV illetékügyi szakigazgatósága csaknem hárommilliós jelzálogjogot jegyeztetett be, amit évekkel később töröltek. Az ingatlan a DK jelenlegi alelnöke tulajdonából végül 2004 márciusában, jogutódlás útján került a Varju Ipari, Kereskedelmi, Szolgáltató Kft. tulajdonába.

Gyurcsány Ferenc helyettesét egykori párttársa, Lamperth Mónika korábbi szocialista belügyminiszter buktatta le a taksonyi Zöld Sziget panzióval, amely nem szerepelt Varju vagyonbevallásában, mivel a képviselők vállalkozásainak vagyonát nem kell feltüntetni. Varjunak valójában számos, összesen évi több tíz milliós bevételt termelő cégben van részesedése, és az egyik cégének birtokában van a taksonyi panzió, két kisebb balatoni üdülő és két autó is – derítette ki a Direkt36. A DK alelnöke mindennek tetejébe még a céges érdekeltségeit sem tüntette fel rendszeresen és hiánytalanul a vagyonnyilatkozataiban.

PestiSracok facebook image

Varju a botrány kirobbanásakor azt mondta, túl akar adni a cégein, és ennek megfelelően már árulja a nevezett taksonyi panziót is. Az egykor 24 millióért szerzett ingatlanért most 120 millió forintot szeretne kapni. A Magyar Idők megkeresésére ígérete ellenére sem nyilatkozott a politikus, így nem nyilatkozott az egykori adásvétel körülményeiről és az ahhoz szükséges hitelfelvételről sem.

magyaridok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.