Pesti Srácok

„Lacikám, nem láttam a vagyonbevallásodban ezt a kis pecót :)" - Lamperth Mónika buktatta le a DK alelnökét

„Lacikám, nem láttam a vagyonbevallásodban ezt a kis pecót :)" - Lamperth Mónika buktatta le a DK alelnökét

Igazán nem él nagy lábon Varju László DK-alelnök és családja – már ha csak az adóbevallásukat nézzük – derül ki a Direkt36 cikkéből. Egy háromszobás lakás, egy kisebb szőlőskert és egy garázs résztulajdona, s mindez a feleség nevén, Varju Lászlónak pedig csak a 748 ezres képviselői fizetése és nyolcmilliós adóssága van, de megnyugtatásképpen örömmel konstatálhatjuk, hogy nagyon nagy baj nem fenyeget, hiszen csaknem tízmilliós megtakarítása is. Ez minden. Kivéve a politikus cégeit, amelyekben ennél jóval több dolog van, és amelyek nem mindig voltak láthatóak. És ami látható, az is érdekes. Varjunak több, összesen évi több tízmilliós bevételt termelő cégben van részesedése - tárta fel az oknyomozó portál.

Varju idén áprilisban, a Facebookon kínálgatta – feltehetően üdülni vágyóknak – a taksonyi Zöld Sziget Panziót, amely a cége birtokában van, így az ő vagyonbevallásában nyoma sincs. Lamperth Mónika tett is erre egy ironikus megjegyzést: „Lacikám, nem láttam a vagyonbevallásodban ezt a kis pecót. :)” Varju László korábban itt is lakott családjával, ma viszont már panzióként üzemel az épület, valamint a mellette felépített 16 összkomfortos faház, kiépített medence és rendezvényház; a két telek együtt 6270 négyzetmétert foglal el. A Direkt36 szerint ennek a tulajdonosa nem Varju László, hanem a Varju Kft., amely korábban az akkor még MSZP-s politikus egyéni vállalkozása volt, és eredetileg csak bérelte az épületet. Később a kft-vé alakult cég ügyvezetője lett, a vállalkozás azonban nem nagyon hasít, pedig hozzá tartozik még egy balatonőszödi üdülő, egy budapesti iroda, valamint egy ötmillióért vásárolt személykocsi is, és a cég összértéke 93 millió forint. 2015-ben 945 ezer forint volt a cég adózott nyeresége – Varju szerint ezt minden évben visszaforgatják a cégbe. Ez egy ingatlant birtokló cég esetében minden bizonnyal karbantartást, esetleg bővítést jelenthet, hacsak nem autóvásárlást.

Lamperth Mónika kellemetlen poénja (kép: facebook.com/Varju László)
Lamperth Mónika kellemetlen poénja (kép: facebook.com/Varju László)

Mindenki az alig működő üdülőbe forgatja a pénzt

PestiSracok facebook image

Egyebet már csak azért sem, mert a panziót viszont már egy másik cég üzemelteti, a Zöld Sziget Panzió Kft., ezért is furcsa, miért van szüksége autóra egy olyan cégnek, amely csak birtokolja az üdülőingatlant, de nem működteti. Az oknyomozó portál állítja, a működtető cégnek Varju László a többségi tulajdonosa, de a felesége az ügyvezető, és a lánya is itt dolgozik, a DK-alelnök elmondása szerint fejenként havi 200 ezer forintért. Ez a cég sem egy komoly sikertörténet, adózás után lényegében nem termelt nyereséget az elmúlt öt évben, Varju úgy nyilatkozott a Direkt36-nak, „kész csoda, hogy még működik”. A cég azonban emellett kigazdálkodta a panzió főépületének felújítását és légkondicionálását és egy LCD tévét. Kérdés, hogy ha az üzemeltető cég gazdálkodja ki az ingatlan felújítását és fejlesztését, akkor milyen formában forgatja vissza a cégbe a nyereségét a tulajdonos Varju Kft. Több más mellett ezt is szerettük volna megkérdezni a képviselőtől, de csak sms-ben volt elérhető, majd már arra sem reagált. A portál szerint az oktatással foglalkozó Eur-Int Nonprofit Kft. 2011-től Varju László kizárólagos tulajdona, és szintén a taksonyi panzióba van bejelentve. A cég többször is tízmilliós nagyságrendű bevételt produkált, ám ebből Varju, saját elmondása szerint, nem vett ki pénzt, ellenben csaknem 34 milliót költött el„projektrendszer fejlesztésre”, IBM szerverekre és egy BMW személykocsira. A cég célja, hogy civil szervezetek és gazdasági társaságok számára nyújtson majd szolgáltatásokat, de ez egyelőre a vaskos indulási költségek ellenére sem indult be. Kár, hogy ilyen értékes projektrendszer és szerverek csak úgy porosodnak kihasználatlanul.

A néha-néha elfelejtett cégek

Ezek Varju ismert cégei, azonban van három másik, amelyek elég rendszertelenül bukkantak fel a 2014 előtti vagyonnyilatkozataiban. Ő úgy fogalmazott, hogy „rendetlenségből” hagyta ki időnként ezeket a cégeket a vagyonnyilatkozatából, mivel „nem sok köze volt” a működésükhöz. Ez a Siva.hu Kft. könyvelőcég esetében jelenti a legnagyobb bravúrt, hiszen úgy volt „nem sok köze” hozzá Varjunak, hogy 2001 óta háromnegyed részben az övé, ráadásul 2008. december 1-jei államtitkári kinevezéséig ügyvezetője is volt. Ehhez képest a Direkt36 szerint 2007-2014 között folyamatosan „rendetlen” volt, és nem ejtett szót a vállalkozásról a vagyonnyilatkozatában. A 2015-ben csaknem tízmilliós árbevételt produkáló Pro-Mix Bróker Kft-ben ugyan csak 21 százalékos részesedése van, és ebből a legutóbbi vagyonnyilatkozata szerint részesedik is ennek megfelelő arányban, ám a Direkt36-nak úgy nyilatkozott, hogy kizárólag a képviselői tiszteletdíjából, valamint a felesége és a lánya 200-200 ezer forintos fizetéséből él a család. Ember legyen a talpán, aki ezek után el tudja dönteni, hova kerül a Pro-Mix Bróker Kft. nyereségének 21 százaléka!

Varju László fejéből kiment, hogy a saját cége ügyvezetője volt. (kép: profit7.hu)
Varju László fejéből kiment, hogy a saját cége ügyvezetője volt. (kép: profit7.hu)

Beszállt a csődbe

A harmadik, „rendetlenül” és hézagosan bevallott cég az Europaimpex Kft. nagykereskedelmi ügynökség, amely lényegében tönkrement. Ebben mindössze az a különleges, hogy Varju csupán 2013-ban szállt be, egy feltehetően már akkor is leszállóágban levő céghez, amely azóta be is teljesítette a leszállóág által előrevetített sorsát. Itt – tiszteletben tartva, hogy mindenki úgy tapsolja el a saját spórolt pénzét, ahogy neki tetszik – azért érdekes lehet, hogy mi szüksége lehetett Varju Lászlónak egy ilyen bukófélben levő vállalkozásra. Varju állítása szerint 2014-ben egy újságcikk szembesítette saját „rendetlenségével”, és azóta megpróbált rendet tenni ebben a cégerdőben, amelyben láthatóan még az általa irányított cégek létezésén sem mindig sikerült kiigazodnia. Elmondása szerint a cégekből nem származik haszna, és meg is akar szabadulni tőlük. Reméljük, hogy a megszabaduláskor eszébe fog jutni az összes!

forrás: direkt36.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.