Pesti Srácok

Egy dzsihadista kipakolt az Iszlám Állam vegyi fegyvereiről

Egy dzsihadista kipakolt az Iszlám Állam vegyi fegyvereiről

Mikor a dzsihadisták elfoglalták a szíriai kormányerők egyik katonai bázisát, egy bunkerben különleges hordókat találtak, amelyek klorint, szarint és mustárgázt rejtettek. A terrorkalifátus egyik tagja most elmesélte, hogy már többször is bevetették ezeket a fegyvereket a szíriai háborúban.

Értékes titkok birtokába jutott a Foreign Policy: az amerikai lapnak az Iszlám Állam (IÁ) egyik tagja beszélt arról, hogyan is tett szert vegyi fegyverekre a terrorszervezet még néhány évvel ezelőtt.

A férfi – akit Abu Ahmadnak nevez a lap – óriási kockázatot vállalt azzal, hogy megszólalt, hiszen még mindig a terrorszervezet kötelékébe tartozik. Ezért a Foreign Policy az interjúalany védelme érdekében eltitkolt bizonyos részleteket a dzsihadista életéről a cikksorozatában. Cserébe ezért ő részletekbe menően beszélt az IÁ-ról, méghozzá azért, mert csalódott, mikor az szerinte „túlságosan szélsőséges lett”. A sorozat legújabb részéből azt tudhatjuk meg, hogyan jutott vegyi fegyverekhez a terrorkalifátus. Abu Ahmad szerint a történet még 2012 decemberében kezdődött az észak-szíriai Darat Izza városánál, mielőtt az al-Kaida szíriai fiókszervezete, az an-Nuszra Front és az IÁ szétváltak volna. A lázadók már hónapokkal korábban elfoglalták a várost, azonban a 111. ezred nevű katonai bázist nem sikerült megszerezniük, mert a szíriai kormányerők kitartóan ellenálltak. A tél beálltával a szíriai légierő egyre nehezebben tudta távol tartani a lázadókat a bázistól, ami végül decemberben elesett.

PestiSracok facebook image

A katonai támaszpont igazi aranybányának bizonyult a dzsihadisták számára: fegyverekre, lőszerekre és katonai járművekre tettek szert, egy bunkerben pedig olyasmit találtak, ami minden korábbi álmukat felülmúlta. Abu Ahmad szerint a hordók tele voltak klorinnal, szarinnal és mustárgázzal, amit teljes egészében megtartott magának az an-Nuszra Front, függetlenül attól, hogy a bázist több más lázadó szervezettel együtt foglalta el. A férfi állítása szerint a saját szemével látta, hogy 15 konténernyi vegyi fegyvert vittek el, azonban azt már nem tudta megmondani, hogy pontosan mi lett a rakománnyal.

Három hónappal a támaszpont elfoglalása után azonban a szíriai kormány és a lázadó csoportok kölcsönösen azzal vádolták egymást, hogy vegyi fegyvereket vetettek be Aleppó közelében, Han al-Asszalnál. A nemzetközi sajtó szerint 26 ember halt meg, az áldozatok közül 16-an kormánypárti katonák voltak, tízen pedig civilek.

Abu Ahmad akkor még csendben maradt, a parancsnokát sem merte kérdezni az esetről. Néhány hónappal később zavaros idők következtek a dzsihadisták körében, ekkor vált el egymástól az an-Nuszra Front és az IÁ útja. 2013 augusztusában viszont Abu al-Atír, a kalifátus egyik parancsnoka büszkén mesélte a társainak, hogy az IÁ már két alkalommal is használt vegyi fegyvereket a szíriai kormánycsapatok ellen: először egy Hama melletti faluban vetették be a hadsereg ellenőrző pontjánál, később pedig Aleppónál, a Menag légibázis közelében. Mi lett a vegyi fegyverek maradékával? A Foreign Policy szerint úgy tűnik, hogy az IÁ-nak még mindig van készlete. De 2015 októberében az amerikai The New York Times például arról írt, hogy terroristák mustárgázt vetettek be a mérsékelt lázadók ellen az észak-szíriai Marea településen. A török származású Salih Yilmaz – aki valaha a holland hadseregben is szolgált, majd később az IÁ-hoz csatlakozott – 2015 augusztusában maga is elismerte a blogján, hogy a terrorszervezet vegyi fegyvert használt. Mikor ugyanis az egyik olvasója megkérdezte, hogy miért vádolják a dzsihadistákat azzal, hogy vegyi fegyvereket alkalmazott Aleppó tartományban, ő csak ennyit válaszolt: „Mit gondolsz, honnan vannak az IÁ-nak vegyi fegyverei? Az ellenségeinktől – így a saját fegyvereiket használjuk ellenük.”

Forrás: mno.hu, fotó: parameter

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.