Pesti Srácok

Előzetesbe került az egyik tekintélyes török napilap újságírója

null

Előzetes letartóztatásba helyezték a török hatóságok a Hürriyet című tekintélyes napilap egyik újságíróját, Arda Akint a július 15-i katonai puccskísérletet követő tisztogatások keretében - ezt maga a Hürriyet közölte keddi számában.

Ankara az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen török hitszónokot és az általa kiépített "párhuzamos államot" nevezte meg az erőszakos hatalomátvételi kísérlet fő felelősének. A férfi a vád szerint "tudva és akarva támogatta a szervezetet", amit az újságíró tagad. Akint az eseményeket követően őrizetbe vették, majd bírói felügyelet mellett szabadon engedték, ugyanakkor megtiltották neki, hogy külföldre távozzon. Később ügyészségi fellebbezés értelmében elfogatóparancsot adtak ki ellene, és ismét előállították. Törökországban az őrizetbe vételek lehetséges időtartamát egy július végi törvényerejű rendelet értelmében 4 napról 30 napra emelték. Sedat Ergin, az újság főszerkesztője bízik Akin felmentésében. "Az elmúlt években számos díjat kapott, ami újságírói mivoltának és szakmai sikerének legékesebb bizonyítéka" - emelte ki.

A július 15-i katonai hatalomátvételi kísérlettel összefüggésben már összesen több mint 26 ezer embert vettek őrizetbe Törökországban, közülük 16 ezer személynek az előzetes letartóztatását is elrendelte az igazságszolgáltatás. A tisztogatások főként a haderőt, az igazságügyet, az oktatást, az egészségügyet, illetve a médiát érintik.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

A fotót a hurriyet.com.tr közölte.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.