Pesti Srácok

Gyorsított eljárásban elítélték a két férfit, akik joghurtot öntöttek Rogán Antalra

Gyorsított eljárásban elítélték a két férfit, akik joghurtot öntöttek Rogán Antalra

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség feljegyzése alapján a Pesti Központi Kerületi Bíróság a két férfit váddal egyezően, garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek - írja közleményében a Fővárosi Főügyészség.

A tényállás szerint a két férfi néhány nappal ezelőtt, 2016. július 29-én dél körül - egy-egy kamerával, egy doboz joghurttal, valamint egy doboz kefirrel - megjelent a Budapest V. kerület, Kossuth téren, ahol felfigyeltek a Parlamentből éppen távozó Rogán Antalra, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjére. A miniszter az őt szállító kisbuszhoz tartott, amikor őt az egyik elkövető megszólította, majd a nála lévő joghurttal és kefirrel leöntötte. A garázda cselekményt a terhelt egy a testére erősített kamerával, míg társa kissé távolabbról, kézi kamerával rögzítette.

A terheltek erőszakos, kihívóan közösségellenes magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen. A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség az elkövetőket, mivel a bíróság elé állítás törvényi feltételei fennálltak - a bizonyítékok rendelkezésre álltak és a terheltek a bűncselekmény elkövetését beismerték - gyorsított eljárásban állította bíróság elé.

PestiSracok facebook image

A tárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként a Pesti Központi Kerületi Bíróság váddal egyezően állapította meg a vádlottak bűnösségét, és ezért a minisztert joghurttal leöntő elkövetőt 240 óra közérdekű munka büntetésre, míg társát - mint bűnsegédet - 150.000 forint pénzbüntetésre ítélte.

Az ítélet nem jogerős, a kerületi ügyészség mindkét terhelt vonatkozásában súlyosításért fellebbezett.

Fotó: atv.hu

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.