Pesti Srácok

A Jobbik szégyennek tartja Budaházy elítélését, a DK szerint Orbán és Vona terrorveszélyt okoz

A Jobbik szégyennek tartja Budaházy elítélését, a DK szerint Orbán és Vona terrorveszélyt okoz

A Jobbik igazságtalannak tartja, a Demokratikus Koalíció alelnöke viszont üdvözölte, hogy a Fővárosi Törvényszék kedden, első fokon tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte a terrorcselekménnyel, testi sértéssel, kényszerítéssel vádolt Budaházy Györgyöt.

A Jobbik közleményében az elmúlt 26 év legnagyobb szégyeneként értékelte, hogy míg Budaházy Györgyöt elítélik, „addig sem a Biszku-féle kommunista vezetők, sem a rablóprivatizáció egyetlen tettese, sem egyetlen korrupt politikus, sem a 2006-os rendőrterrorért felelős Gyurcsány Ferenc és társai nem kerültek rács mögé, Vizoviczki László pedig ki tudja, honnan előteremtett negyedmilliárd forint ellenében odahaza dőzsölhet”.

A Jobbik azt írta, Budaházy György a szocialisták 2002-es csalásgyanús győzelme után a szavazatok újraszámlálását követelte, négy évvel később, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülését követően pedig a Gyurcsány-kormány távozását követelő tömegek egyik vezérévé vált. „Arcpirítónak tartjuk, hogy ez az ítélet épp 2006. tizedik évfordulója előtt született meg” – írták.

PestiSracok facebook image

Vadai Ágnes közleménye szerint viszont ez az első alkalom, hogy ítélet született egy szélsőjobboldali terrorista ellen, aki robbantásokkal próbálta megfélemlíteni a korábbi, baloldali kormány tagjait. A politikus kijelenti, hogy a magyar jobboldal a keddi ítélettel „megkapta rég megérdemelt bizonyítványát, még ha a 2006-tól kezdődően erőszakos bűncselekményeket politikai alapon elkövető terrorcsoport ítéletére 10 évet kellett is várni”. A DK szerint az ügy rávilágít arra, hogy Magyarországon nem a háború elől menekülők, hanem az Orbán Viktor és Vona Gábor szárnyai alatt felnőtt erőszakos csoportok jelenthetnek terrorveszélyt – jelenti ki a független képviselő.

MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.