Pesti Srácok

Molnár Gyula MSZP-je az újbaloldal új ellensége

null

Gulyás Márton borzasztóan begurult – igazából nem most, hanem már akkor, amikor Molnár Gyula lett az MSZP elnöke –, és a baloldal „civiljei” nevében nekiment az MSZP-nek, pokollá akarja tenni a szocialista párt életét.

Molnár Gyula Mozgó Világnak adott interjúja több helyütt is felborzolta a kedélyeket, ám amíg a baloldali sajtó csak kuncog a Molnár Gyulával és Hiller Istvánnal véghezvinni szándékozott megújuláson, Gulyás Márton rettenetesen dühös, és egyenesen hadat üzent a nagy múltú pártnak. Az ellenzéki aktivista a júniusban már felavatott #pusztuljmszp hashtaggel is ellátta a bejegyzését a Tumblr oldalán. Júniusban a párt szemére vetette, hogy kereste a tagjaival a konstruktív párbeszédet, de még egy interjút sem sikerült nyélbe ütnie senkivel. Ezen begőzölt a tüntetésszervező, és ezt írta:

PestiSracok facebook image

Most, az interjú kapcsán újra leporolta az MSZP-ellenes hashtaget, és Molnár Gyula interjúját idézve újra felhasználta. És min akadt ki? Molnár Gyula tényleg remekelt.

„Végre el kéne kezdjen szeretni bennünket a mi értelmiségünk, ahogy Orbán Viktort szereti a saját értelmisége akkor is, amikor vállalhatatlan lépéseket tesz” – kívánta Molnár Gyula, aki a munka elől sem menekül el, ha úgy adódik:

Komoly arculatépítést tervez az elnök:

2016-tól kezdve pedig az MSZP újra megérkezhet a médiába:

További kiváló idézetek ITT olvashatóak.

forrás: valasz.hu, slejmshow.tumblr.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.