Pesti Srácok

Saját hívei sem támogatják a baloldal migránspártiságát

Saját hívei sem támogatják a baloldal migránspártiságát

Felemásan sült el az Együttnek a kvótaellenes népszavazásra buzdító plakátok ellen meghirdetett országos „ragasztóakciója” a párt támogatói­nak Facebook-reakciói alapján. A mindkét oldalról tett szélsőséges megnyilvánulások mellett tucatnyi őszinte értetlenségről, csalódottságról szóló bejegyzés található.

„Egyetértek Juhász úr nézeteivel Rogán, Orbán stb. tekintetében, de a menekültkérdésben nem! Igenis elmegyek szavazni a menekültkvóta ellen” – írta az Együtt alelnökének, Juhász Péternek az egyik szimpatizáns, miután a párt vezetői „A menedékkérő nem ellenség. Ne szavazz Európa ellen!” feliratokkal elkezdték leragasztani a kormányzati plakátokat. Egy másik támogató pedig azt írta, hogy „a menekültkérdés miatt fogtok veszíteni 2018-ban Juhász Péter, az összes balos párttal együtt. Az emberek nagy többsége nem érzi azt, hogy a javunkat szolgálná, ha mindenkit beengednénk, főleg hogy minden napra jut egy két hír, a migránserőszakról.”

Az Együtt elnökének, Szigetvári Viktornak pedig azt írta egy szimpatizánsuk, hogy „én szeretem az embereket, és szívesen segítek, ha tudok, de belegondolt valaki, hogy az 1–40 éve Európában élő muzulmánok jelentős része azért nem tudott beilleszkedni, mert a napi öt ima nehézséget okoz”. „A szimpátiám utolsó szikráját is elveszítettétek” – ez pedig már az Együtt oldalán olvasható.

PestiSracok facebook image

A migráció és betelepítési kvóta kérdésében ugyanakkor nemcsak Szigetváriék mennek szembe akár saját támogatókkal is. Gyurcsány Ferenc korábban arról beszélt, hogy akkor sem változtat a bevándorlással kapcsolatos, a menekültek befogadását pártoló álláspontján, ha a magyarok, sőt saját pártja tagjainak többsége nem ért egyet vele. A baloldal tántoríthatatlan migránspártisága annak tükrében is meglepő, hogy általuk nagyra tartott balliberális értelmiségiek is kiálltak a kormány politikája mellett. Konrád György író több alkalommal is arról beszélt, hogy „fájdalom, de el kell ismerni, hogy ebben a kérdésben Orbánnak igaza volt”, illetve hogy „a bevándorlás elfogadható addig, amíg a jövevény lojális, ám a hódító bevándorlás nem jó”. Paul Lendvai a Der Standard című liberális lapnak decemberben írt, Orbán éve című publicisztikájában megállapította, hogy a magyarok 87 százaléka támogatja a kormány álláspontját menekültügyben, a magyar miniszterelnök számítása nemzetközi szinten is teljes mértékben bevált. „A széttagolt magyar baloldali fantomellenzék feltartóztathatatlanul elhal” – írta Lendvai.

magyaridok.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.