Pesti Srácok

Semjén visszaállítaná és kiterjesztené a vasárnapi boltzárat

Semjén visszaállítaná és kiterjesztené a vasárnapi boltzárat

Visszaállítaná és kiterjesztené a vasárnapi boltzárat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke, aki a Magyar Időknek nyilatkozva azt is hangsúlyozta: el kell érni, hogy a szakszervezetek is tűzzék végre a zászlajukra a kérdést.

A lap pénteki számában megjelent interjúban Semjén Zsolt azt mondta, önmagában az is eredmény, hogy keresztül tudták vinni az intézkedést. Az elmúlt évben beigazolódott: a szabad vasárnap ellen felhozott gazdasági érvek alaptalanok voltak, a munkavállalók kifejezetten jól jártak vele - tette hozzá.

Ugyanakkor "a taktikai visszavonulás" mellett döntöttek, mert mérlegelni kellett, hogy mi a következménye, ha a két népszavazást (a szabad vasárnapról és a migrációról szólót) egy időben kell megtartani.

PestiSracok facebook image

Hozzátette: szíve szerint "beleállt" volna a népszavazásba, mert a kormányzati kommunikáció felemás és bizonytalan volt, a gazdasági tárca fél vagy inkább negyed szívvel állt csak az ügy mellé, "voltaképpen sose támogatták" - fogalmazott. A kampány viszont lehetőséget adott volna az eredmények bemutatására - fejtette ki.

Semjén Zsolt szerint el kell érni, hogy a szakszervezetek is foglalkozzanak a kérdéssel, pozitív példákat kell bemutatni, hogy meggyőzzék az embereket. A migrációs válsággal kapcsolatban a miniszterelnök-helyettes a lapnak azt mondta,

Megjegyezte: a személyében politikai, etnikai, vallási üldözést szenvedett embereknek természetesen védelmet kell adni addig, amíg az életük veszélyben van. Arra a kérdésre, hogy egyetért-e Ferenc pápa migrációval kapcsolatos szavaival, Semjén Zsolt azt válaszolta: próbálja értelmezni az egyházfő szavait, de vannak nehézségei. Kifejtette: érteni véli Ferenc pápa egyetemes szempontját, azt, hogy a szegények pápájaként értelmezi a küldetését, a szegényeket pedig azonosítja a harmadik világból érkezett migránsokkal. Ugyanakkor mi van a középosztálybeli európaiakkal és a családjaik biztonságával - tette fel a kérdést a KDNP elnöke, hozzátéve: azok a keresztény püspökök, akik "az iszlám szorításában működnek", árnyaltabban látják a kérdést.

PS/MTI, Fotó: Magyar Idők

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.