Pesti Srácok

Avramopulosz: Menni fog a menekültek szétosztása, csak politikai akarat kell

Avramopulosz: Menni fog a menekültek szétosztása, csak politikai akarat kell

Az utóbbi időben jelentős előrelépés történt a menedékkérők Európai Unión belüli áthelyezésében, a folyamatot azonban még jobban fel kell gyorsítani - jelentette ki Dimitrisz Avramopulosz migrációs ügyekért felelős uniós biztos szerdán Brüsszelben. Úgy vélte, a jövő év végéig Görögországból 30 ezer menedékkérőt is "szét lehet osztani" a tagállamokban. Arról is beszélt, magyar népszavazás csak a jövőbeli döntésekre vonatkozhat, a már elfogadott határozatok továbbra is érvényesek.

Az áthelyezési program végrehajtásáról közzétett friss bizottsági jelentés szerint a 160 ezer menekült áthelyezését célzó, tavaly szeptemberben elfogadott uniós mechanizmus keretében eddig 5651 embert helyeztek át: 4455-öt Görögországból, 1196-ot pedig Olaszországból.

Határozott politikai akarat kell

Avramopulosz sajtóértekezletén arról számolt be, hogy a folyamat jelentősen felgyorsult az utóbbi hónapokban, ami azt mutatja, hogy "igenis működhet a rendszer, ha megvan a határozott politikai akarat". Mint mondta, a menekültválság még nem ért véget, további munkára van szükség, minden tagállamnak vállalnia kell a felelősséget, ez ugyanis "nem görög vagy olasz probléma, hanem európai kihívás, amelyre közös választ kell adnunk". Úgy vélte, a jövő év végéig Görögországból 30 ezer menedékkérőt is "szét lehet osztani" a tagállamokban.

PestiSracok facebook image

Az Európai Bizottság az elismert menekültek harmadik országokból történő áttelepítése terén elért eredményekről is beszámolt. Mint írták, a korábban elfogadott mintegy 22 ezerből eddig 10 695 nemzetközi védelemre szoruló, lakóhelyét elhagyni kényszerült személyt telepítettek át uniós országokba Jordániából, Libanonból és Törökországból. A testület tájékoztatása szerint az Európai Unió és Ankara közötti migrációs megállapodás életbe lépése óta 1614 szíriai menekültet helyeztek át Törökországból uniós országokba.

Június óta naponta átlagosan 85 ember érkezett illegális úton a görög szigetekre Törökországból, míg az egyezmény életbe lépése előtti időszakban ez a szám 1700 körül volt. A migrációs megállapodás keretében eddig 578 illegális határátlépőt szállítottak vissza Görögországból Törökországba.

Kétszázezer migráns rekedt Olaszországban, és Görögországban

Frans Timmermans, a bizottság első alelnöke szerint ezek a számok "világosan mutatják, hogy hatékony fellépéssel megtörhető az embercsempészek üzleti modellje". Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának előző héten közzétett adatai szerint nagyjából 60 ezer migráns rekedt Görögországban, közel 160 ezren pedig olaszországi befogadóközpontokban vannak.

A népszavazás a csak a jövőbeli döntésekre vonatkozhat

A kötelező betelepítési kvótákról kiírt magyarországi népszavazás az Európai Bizottság értelmezése szerint csak a jövőbeli döntésekre vonatkozhat, a már elfogadott határozatok továbbra is érvényesek - hangsúlyozta Avramopulosz. Újságírói kérdésre válaszolva Avramopulosz elmondta, az Európai Bizottság "nem tartja aggályosnak", hogy egy tagállamban népszavazásra kerül sor, ez olyasmi, ami az érintett ország állampolgárait érinti.

Mint mondta, Magyarországon demokrácia van, amely megfelelően működik, és biztos abban, hogy "a magyarok ésszerűen és felelősségteljesen fognak szavazni". Hozzátette: teljes mértékben tiszteletben tartják a magyar választók döntését.

Forrás: MTI/MTIFotó: magyaridok.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.