Pesti Srácok

Brüsszelből pénzelik a Demokratikus Koalíció kampányát

Brüsszelből pénzelik a Demokratikus Koalíció kampányát

A Fidesz szerint Brüsszelből pénzelik a Demokratikus Koalíció (DK) kvótareferendum elleni politikáját. Minderről Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese beszélt budapesti sajtótájékoztatóján. Azt mondta: a DK új plakátjainak a megjelenésével "most már elég világos mindenki számára", (...) hogy Brüsszelből pénzelik Gyurcsányék és a Demokratikus Koalíció népszavazás-ellenes és bevándorláspárti politikáját".

A DK plakátjain a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének a logója - (S&D) - látható, és ezzel árulják el magukat, hogy "a brüsszeli pénzek ismét találkoztak Gyurcsány elvtárssal és pártjával" - fejtette ki a kormánypárti politikus. Németh Szilárd elmondta, a szövetség frakcióvezetője, Gianni Pittella volt az, aki elsőként "nekiugrott" a magyar kormánynak és a legnagyobb problémája annak a határzárnak a kiépítése volt, amellyel sikerült megállítani a múlt évi "migránsrohamot".

Szavai szerint Brüsszelben "rettegnek" attól, hogy Magyarországon a népszavazás sikeres lesz, akkor az ugyanis más országokat is arra sarkallhat, hogy akár népszavazáson megváltoztassák a bevándorlással kapcsolatos hivatalos álláspontjukat. Németh Szilárd azt mondta, a baloldali ellenzék a bevándorlók mellett tesz hitet, azt a politikát képviseli, amit Brüsszel a tagországokra próbál erőltetni. Azt szeretnék, hogy az október 2-i népszavazáson ne lehessen ellent mondani Brüsszelnek.

A Fidesz nem figyeltet magánnyomozókkal ellenzéki politikusokat

PestiSracok facebook image

Egyetlen egy módon lehet hitet tenni "a brüsszeli bevándorláspolitika megállítása mellett", ha október 2-án minél többen vesznek részt a népszavazáson és minél többen nemet mondanak Brüsszel politikájára - jelentette ki. Németh Szilárd a sajtótájékoztatón arra kérdésre, tud-e arról, hogy a Fidesz megbízásából magánnyomozókkal figyeltetnének ellenzéki politikusokat, azt mondta: nem tud erről, a Fidesznek nincs is ilyen szándéka, "ez egy hatalmas nagy ostobaság". Hangsúlyozta: nem fizetnek se fotósokat, se videósokat, hogy bárkit figyeljenek. "Ha úgy érzik, hogy ez egy bűncselekmény (...) feljelentést kell tenniük. De ez most egészen másról szól, figyelemelterelésnek gondolom, hazudoznak az urak" - fogalmazott.

PS/MTI, Fotó:PestiSrácok.hu, H.P.Gy

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.