Pesti Srácok

Bűnösnek mondták ki G. Fodor Gábor támadóját

null

Hat hónap, két év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki néhány héttel ezelőtt megtámadta a 888.hu főszerkesztőjét, G.Fodor Gábort – írta a PestiSrácok.hu-hoz eljuttatott közleményében Ibolya Tibor. A fővárosi főügyész közölte, hogy a férfit a bíróság a váddal egyezően, garázdaság és becsületsértés vétségében mondta ki bűnösnek.

A vád és az ítélet szerint a támadó 2016. szeptember 16-án az óbudai Eurocenter parkolójában észrevette a 888.hu főszerkesztőjét, aki egy kolléganőjével együtt gyalogosan haladt a munkahelye felé. Az elkövető ekkor utánuk eredt és G. Fodor Gábort egy hozzá köthető cikk miatt trágár szavakkal illette, majd hátulról tenyérrel fejen ütötte. A főszerkesztő ekkor közölte a támadóval, hogy fel fogja jelenteni a rendőrségen, aki ennek ellenére a szitkozódást tovább folytatta, majd még egyszer hátulról, tenyérrel fejen ütötte, illetve egy alkalommal leköpte őt.

Az 57 éves férfit, aki beismerte tettét, a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség ezek után gyorsított eljárásban bíróság elé állította, amelynek eredményeként a kerületi bíróság bűnösnek mondta ki garázdaság és a becsületsértés vétségében, és ezért őt 6 hónap fogházbüntetésre ítélte, amely büntetés végrehajtását jogerősen két év próbaidőre felfüggesztette – írta Ibolya Tibor.

Forrás: PS, fotó: válasz.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.