Pesti Srácok

Izraelbe költözne a volt Jobbikos

null

A jobbikosból hitbuzgó zsidóvá avanzsált Szegedi Csanád a Cionista Világszövetség budapesti konferenciáján bejelentette: alija-kérelmet nyújtott be, azaz Izraelbe költözne – írja a Mandiner az Izraelinfo nyomán.

A Cionista Világszövetség budapesti konferenciáján jelentette be Szegedi Csanád egykori jobbikos EP-képviselő, hogy alijázni készül: tehát hivatalos kérelmet nyújtott be az Izraelbe költözéshez – írja az NRG híre alapján az Izraelinfo. A héber nyelvű portálon arról írtak: a kongresszuson felszólaló Szegedit többen buzdították, hogy költözzön Izraelbe, mire ő azt felelte: megkezdte már a hivatalos eljárást.

Szegedi Csanád alapításától a tagja, majd alelnöke, illetve elnökhelyettese volt a Jobbiknak. 2012-ben aztán arról cikkeztek a párt környéki sajtóban, hogy édesanyja zsidó származású. Később Szegedi megerősítette a hírt, hozzátéve azt, hogy ő sem tudott egészen 2012 áprilisáig a dologról. Ezután kilépett a pártból, felkereste Köves Slomó rabbit, elvégezte Zsidó Tudományok Szabadegyetemének nyári kurzusát és Izraelbe is ellátogatott.

PestiSracok facebook image

Forrás:

Mandiner

Fotó:

24.hu; Neményi Márton

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.