Pesti Srácok

Kocsis Máté: Nemzeti ügy a népszavazás, Brüsszel tervei ugyanis veszélyesek

null

Az október 2-i népszavazás nem pártpolitikai ügy, mindenki a maga településéről, gyermekeiről, unokáiról dönt, nemzeti ügyben foglalunk állást - jelentette ki Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke és Kocsis Máté józsefvárosi polgármester mai sajtótájékoztatójukon. Kocsis Máté nyomatékosította, Brüsszel veszélyes terve, a kényszerbetelepítés minden magyar települést érint.

Szita Károly kifejtette: a fél éve tartott találkozó mintájára vasárnapra ismét hívják a magyar városok és falvak vezetőit, hogy megbeszéljék, mit tegyenek a népszavazásig hátralévő három-négy hétben. A lehető legnagyobb jólétet kell megteremteni a Magyarországon élőknek, és most erre jó esély van, de ezt az álmot veszély fenyegeti - hangsúlyozta Kaposvár polgármestere. Hozzátette: csak nyugalomban lehet fejlődni és építkezni. Szita Károly emlékeztetett: a fél évvel korábbi találkozón csaknem ezer polgármester volt jelen, és nagyon sok településen hoztak határozatot a kényszerbetelepítés ellen, támogatva kormány tevékenységét. Mára már mintegy kétezer település vezetője csatlakozott a mozgalomhoz - tette hozzá.Úgy vélte, nekünk kell eldöntenünk, kivel akarunk együtt élni. Ezért arról beszélnek vasárnap, hogy a polgármestereknek mit kell tenniük, hogy az emberek elmenjenek a népszavazásra és állást foglaljanak jövőjükről.

Kocsis Máté józsefvárosi polgármester kiemelte: az emberek nem általában döntenek a kényszerbetelepítésről, hanem arról határoznak, hogy a településükön akarnak-e bevándorlókat, vállalják-e az ezzel járó terheket, netán kockázatokat, ezért buzdítaniuk kell őket a részvételre. A VIII. kerület polgármestere felidézte: amikor márciusban elindult a mozgalom, nem gondolták, hogy ahhoz kétezer település csatlakozik, ez felelősséget is jelent. Ezek az önkormányzatok részt akarnak venni a kényszerbetelepítés elleni kampányban - mutatott rá. Hozzáfűzte: a kerület közterületi kampányban buzdít a részvételre, és ezt javasolják többi településnek is. Úgy látja, az önkormányzatok nem hallgathatnak az ügyben, mert "Brüsszel veszélyes terve minden magyar települést érint", közös nemzeti ügyről van szó.

Vezető fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.