Pesti Srácok

Lázár János: „Brüsszel csak a néptől fél”

Lázár János: „Brüsszel csak a néptől fél”

Az ország egységét csak a népszavazás tudja megőrizni, „Brüsszel csak a néptől fél”, csak az emberek szavából ért – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap Csanádpalotán. Hangsúlyozta, hogy ha a népszavazás eredményes, a választók egyöntetű véleményt fogalmaznak meg, nem lesz betelepítés.

A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus mintegy százfős hallgatósága előtt elmondta, a kormány a bevándorlással és betelepítéssel szembeni csatát egyedül nem tudja megnyerni, arra van szüksége, hogy az emberek részt vegyenek a népszavazáson, és elmondják véleményüket.

Megjegyezte, 148 ezer olyan migráns van Nyugat-Európában, aki Magyarországon keresztül érkezett oda, és akit visszatoloncolhatnak Magyarországra. Dánia, Svédország, Finnország, Izland és Norvégia már tett is lépéseket ennek érdekében, miközben Magyarország nem küldheti őket Görögországba, ahol valójában először az Európai Unió területére léptek – közölte a miniszter.

PestiSracok facebook image

Ha közülük csak 20-30 ezer ember marad itt, az azt fogja jelenteni, hogy egy nagyvárosra akár több száz, egy Csanádpalota nagyságú településre 20-30 család is jut, ami megváltoztatja a kisváros képét. Ezek a bevándorlók nem fogják elfogadni „a játékszabályainkat”, nem beilleszkedni, nem asszimilálódni akarnak, hanem „a saját képükre formálni a mi városainkat, falvainkat” – mondta Lázár János.

Lakást, munkát, iskolát, óvodát, szociális és egészségügyi ellátást kellene biztosítani nekik – tudatta a politikus, hozzátéve, az ország nincs fölkészülve arra, hogy befogadjon százezreket.

MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.