Pesti Srácok

Megfőzi a terroristák levágott fejét egy nő, aki az ISIS egyik legnagyobb ellenségévé vált

Megfőzi a terroristák levágott fejét egy nő, aki az ISIS egyik legnagyobb ellenségévé vált

Brutálisan végez a terroristákkal, akiknek levágott fejét megfőzi, a testüket pedig elégeti Wahida Mohamed Al-Jumaily, egy 39 éves nő. Az Iszlám Állam egyik legnagyobb ellenségévé vált tetteivel és már fel is került az IÁ halállistájára.

Az asszony nem véletlenül gyűlöli az IÁ-t. A terroristák végeztek egész családjával, férjét, apját, három testvérét, még sógorát is megölték. Emiatt harcol 2004 óta ellenük Irakban, így akar bosszút állni szerettei elvesztése miatt. A nő elmondása szerint eddig 18 terroristával végzett. Előbb lefejezte őket, majd a fejeket megfőzte, a testüket pedig elégette. Tettéről pedig fotókat is közzé tett.

38e92af000000578-0-image-a-12_1475140163061

Napjainkra egy 70 emberből álló csoport vezetőjévé vált, akik mind vele harcolnak. Szerinte a csapat egy családként harcol együtt, életben maradt lányai is harcosok és a háborúra készülnek - írja a Daily Mail. Az ISIS nagy erőkkel próbálja eltávolítani az útjukból, összesen 6 merényletet sikerült már túlélnie. A bombák után maradt hegeket büszkén viseli.

PestiSracok facebook image

PS/Daily Mail, Fotó: Daily Mail

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.