Pesti Srácok

Seehofer: A magyarázkodás kevés

Seehofer: A magyarázkodás kevés

A magyarázkodás nem elég a választók bizalmának visszaszerzéséhez - mondta hétfőn Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, jelezve elégedetlenségét Angela Merkel kancellárral, a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetőjével. Mint fogalmazott, „nem lesz elég azt mondani az embereknek, hogy mindent jól csináltunk, csak jobban el kell magyaráznunk”.

Horst Seehofer a CSU bajor tartományi törvényhozási (Landtag-) frakciójának a Bad Staffelstein melletti egykori bencés Banz Kolostorban (Kloster Banz) rendezett tanácskozásának elején tett sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy az idei öt tartományi választás igen nehéz volt a CDU/CSU pártszövetségnek, mert a CDU támogatottsága mind az öt választáson történelmi mélypontra süllyedt. „Sovány vigasz, hogy mások, mint például az SPD (a szociáldemokrata párt) Berlinben még többet veszített" - jegyezte meg Horst Seehofer. Hangsúlyozva, hogy látható közelségbe került a 2017-es szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás, ezért a kudarcsorozatra az a helyes válasz, hogy a CDU/CSU a politika tartalmi kérdései felé fordul.

„Nem lesz elég azt mondani az embereknek, hogy mindent jól csináltunk, csak jobban el kell magyaráznunk" - húzta alá a CSU elnöke, utalva Angela Merkel hétfői berlini nyilatkozatára, amelyben a CDU gyenge választási eredményeinek okai között említette, hogy nem sikerült „kellőképpen elmagyarázni" a szövetségi kormány menekültpolitikájának „irányát, célját", és azt a meggyőződést, amelyre ez a politika felépül. Horst Seehofer hozzátette, „a múltról szóló magyarázkodás nem segít", a jövőre vonatkozó és a politika tartalmáról szóló válaszok kellenek a lakosság bizalmának visszaszerzéséhez.

A CSU a CDU-val folytatott vitában továbbra sem enged abból a követelésből, hogy vezessék be a befogadható menekültek számának évi 200 ezer fős felső korlátját. Angela Merkel hétfői berlini sajtótájékoztatóján elmondta, hogy változatlanul nem ért egyet a bajor testvérpárt felvetésével, mert az elképzelés túlságosan "statikus", merev, ezért tovább kell tárgyalni a kérdésről.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTIFotó: web.de

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.