Pesti Srácok

Terroristák segítői ellen indult hajtóvadászat Budapesten

Terroristák segítői ellen indult hajtóvadászat Budapesten

A napokban a magyar hatóságokkal együtt dolgozik Budapesten a belga és a francia terrorelhárítás, rendőrség és az ügyészség több tagja – tudta meg a Nol.hu, mivel hajtóvadászat indult azok felkutatására, akik 2015-ben segítettek legalább tíz terrorista beutaztatásában, budapesti rejtegetésében, végül Brüsszelbe szállításában.

A portál úgy tudja, a francia–belga–magyar akció keretében több személyt azonosítottak és fogtak el, akik Abdeslam köréhez tartoztak, és feltételezhetően más iszlamista terroristák utaztatását is segíthették a közelmúltban.

A Nol.hu korábban arról írt, a terroristák balkáni útvonalain, főleg az M5-ös és az M6-os autópályán számos, az iszlám terrorizmussal összefüggésbe hozható utazót azonosított az elmúlt években a terrorelhárítás és a titkosszolgálat. Elfogásokról ugyanakkor eddig nem lehetett hallani.

Teljes cikk itt olvasható.

PestiSracok facebook image

Forrás: Nol.huFotó: huffingtonpost.fr

Ajánljuk még

Berki Ferenc ökölvívó edző a Küzdőtérben: „Hozzám olyan harcosok járnak, akik szeretnek vért inni, azonban a bunyót fél év alatt nem lehet megtanulni"

Ps TV 2024 augusztus 25.
Berki Ferenc különleges stílusával, jó néhány évvel ezelőtt hatalmas sebességgel robbant be a magyar profi bunyó világába. Ezt az egyedi hangulatot nemcsak a személyisége tükrözi, de az edzésmunkája is. A Berki Box Team ma már saját teremben készül és rendkívül sok minden összpontosul a zuglói boxkomplexumban, hiszen a komoly profiktól kezdve, celeb harcosokon át a hobbista bokszolóig, mindenféle ember megtalálható a tréningeken. Az elmúlt hetek történéseiről, a magyar válogatottról és a Berki-csapatban zajló edzésekről kérdeztük Berki Ferenc bokszedzőt.

A Küzdőtérben Rehák György: A Muaythai a gyors cselekvésre és gondolkodásra tanít, ezért a mindennapi életünket is segítheti

Ps TV 2024 október 13.
Hazánk egyik legnagyobb élő Muaythai legendája, ha nem a legnagyobb: Rehák György. Egykoron megküzdött mindenkivel, aki csak említésre méltó. Óriási szerepe van abban, hogy hazánkban kialakult egy nívós Muaythai élet, hiszen edzőként évtized óta jobbnál jobb tanítványokkal árasztja el a szakmát. Arra is fény derül vajon kikkel és milyen mérkőzéseket vívott a kilencvenes években. Ma már azonban azon dolgozik, hogy egy teljes életpálya modell álljon azon sportolók rendelkezésére, akik a Muaythai-nak szentelik az életüket. A Küzdőtér ezzel az adással szeretné megköszönni a Pestisrácok.hu és a PS TV teljes csapatának, hogy hosszú évekig kiállt a küzdelem és a küzdősport népszerűsítése és támogatása mellett.