Pesti Srácok

Tovább bonyolódnak Geréb Ágnes ügyei

Tovább bonyolódnak Geréb Ágnes ügyei

Újabb vádpontban rendelt el perújítást a Fővárosi Törvényszék a Geréb Ágnes ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indult büntetőperben kedden. A szakértői nyilatkozatok nyomán ugyanis elvi lehetőség van arra, hogy más ítélet szülessen az apákat a szülőszobákba elsőként „becsempésző”, azóta foglalkozásától eltiltott szülész-nőgyógyásszal szemben. Ezúttal az az eset okoz fejtörést a bíróság mellett az ügyészségnek is, amelyben egy ikerterhességben másodikként megszületett gyermek oxigénhiányos állapottal érkezett a világra, és maradandó egészségkárosodásának korai halála vetett véget.

A keddi tárgyaláson a bírói tanács tagjaia szülések közben vezetett formanyomtatványokról, fényviszonyokról, és a háborítatlan szülésekhez érkeztetett, az azok során alkalmazott eszközökről és gyógyszerekről kérdezte Geréb Ágnest, majd a gyermekük halálához vezető szülés körülményeiről a szülőket is. A 2007. szeptemberében történt tragédiával összefüggésben, melyben a csecsemő válla akadt el a szülőcsatornában, és a szülésznő által alkalmazott műfogás miatt megroppant a kisbaba nyakcsigolyája, az apa azt mondta: akkor hívta a mentőket, amikor a „gyermek feje már kint volt, de biztosan látszott, hogy teljesen bizonytalanok” a szülést segítők. A tanúként meghallgatottapa szerint Geréb nem engedte a szülő nőhöz a mentősöket, mondván: sokkal több ilyen helyzettel találkozott több évtizedes munkássága alatt, mint a kiérkező mentőorvos hölgy.

Geréb Ágnes tárgyalás 2016.09.20. Fotó: Horváth Péter Gyula
Geréb Ágnes a Fővárosi Törvényszéken. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A vádlottként bíróság előtt álló szülésznő szerint ekkor kérte, hogy szállítsák kórházba a kismamát, mert ezzel a helyzettel ott nem fognak tudni mit kezdeni. Geréb Ágnes ugyanakkor észrevételében megjegyezte: „Ha végig azt gondolta, hogy nem voltunk a helyzet magaslatán, bármikor változtathatott volna a helyzeten”. A halott gyermek apjának felolvasott nyomozati vallomásában eközben az állt, hogy „Ági még egy pár percig rángatta a gyereket, addig a mentős bekötötte a feleségemnek az infúziót. Ági eközben ellenezte a gátmetszést, mert azt mondta, hogy nem a gátban akadt el a gyerek.”

PestiSracok facebook image
Geréb Ágnes tárgyalás 2016.09.20. Fotó: Horváth Péter Gyula
A szülésznőt többször elítélték már. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Az új szakértői vélemény hozott fordulatot

Geréb Ágnest a Pest Megyei Bíróság 2007. január 30-án hozott ítéletében bűnösnek mondta ki foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében, és önálló mellékbüntetésként 3 évre eltiltotta a szülész-nőgyógyász orvosi foglakozástól. A Fővárosi Ítélőtábla döntése értelmében az ítélet 2007. október 26-án jogerőssé, és így végrehajthatóvá vált. Geréb Ágnes legsúlyosabb ügye volt egy 2007 szeptemberi szülés: egy műfogást alkalmazva a csecsemő nyakcsigolyái elváltak egymástól. A méhen belüli oxigén­hiány és a visszéren keresztül beadott oxitocin volt az elsődleges orvosszakértői vélemények szerint a gyermek halálának okozója. Az új szakértői vélemények azonban teljesen más kontextusba helyezték az ügyet, így új eljárás keretein belül tárgyalja a 2003-ban és 2007-ben történt tragikus eseteket. Geréb Ágnest 2012. februárjában ítélte a Fővárosi Ítélőtábla két év fogházbüntetésre, és tiltotta el foglalkozásától 10 évre. Az otthonszülést 2011- ben egy kormányrendelet alapján szabályozták, amely alapján 2011. áprilisa óta van lehetősége a kismamáknak legálisan is otthoni körülmények között háborítatlanul szülni.

Címlapfotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.