Pesti Srácok

Az MSZP és a DK alkut kötött a budapesti választókerületekről

Az MSZP és a DK alkut kötött a budapesti választókerületekről

Bár az ellenzék közösen tüntetett október 23-án, az MSZP és a DK időközben felosztotta egymás között Budapest tizennyolc egyéni választókerületét írja a Magyar Idők a birtokába jutott dokumentumra hivatkozva. A portál információi szerint Gyurcsány Ferenc, Kunhalmi Ágnes, Molnár Zsolt és Molnár Gyula több körben is egyeztetett a listáról.

A Magyar Idők birtokába jutott dokumentum szerint a Demokratikus Koalíció (DK) és az MSZP már megállapodott egymással a tizennyolc budapesti egyéni választókerület felosztásáról. A dokumentum tanúsága szerint a szocialistáknak tizenegy, Gyurcsányéknak hét egyéni választókerület jut a fővárosban.

A különalku egyik alapja, hogy a 2014-es nyertesek újra indulhassanak 2018-ban is. Az MSZP részéről ide tartozik Hiszékeny Dezső, Tóth Csaba, Burány Sándor, Kiss László és Hiller István, a DK-ból pedig Oláh Lajos. Ezen felül a szocialisták Molnár Gyula pártelnököt, Bárány Balázst, Tüttő Katát, Pál Tibort, Bárándy Gergelyt, Kunhalmi Ágnest, a DK pedig Vágó Istvánt, Varju Lászlót, Vadai Ágnest, Élő Norbertet, illetve Lakos Imrét indítaná 2018-ban. A portál információit név nélkül nyilatkozó szocialista politikusok is megerősítették. Többen jelezték, a háttéralku a fővárosi MSZP háta mögött született, sok a sértődött politikus, így nem lehet véletlen, hogy az előzetes lista kiszivárgott.

A portál felidézi, Pápa Levente szeptemberben egyebek közt azzal indokolta, hogy lemond az Együtt alelnöki tisztségéről és kilép a pártból, mert „a pletykák szerint az MSZP és a DK már le is osztotta a budapesti körzeteket egymás között”. A Magyar Idők úgy tudja, Fodor Gábor és pártja nem kívánatos az ellenzéki összefogásban.

PestiSracok facebook image

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: magyaridok.huFotó: origo.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.