Pesti Srácok

A Belgrádból elindult migránsok maradéka is feladta a gyaloglást, inkább busszal mennének

null

Feladták a gyaloglást azok a migránsok, akik kedden indultak el Belgrádból a 200 kilométerre fekvő magyar határ felé - jelentette a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) szerdán.

A magyar határ felé kedden elindult emberek nagy része, miután estére a Belgrádtól mintegy 30 kilométerre fekvő vajdasági Ópazovára (Stara Pazova) ért, úgy döntött, hogy visszatér a szerb fővárosba. A Blic című napilap információi szerint néhányan taxival a magyar határra indultak, egy körülbelül 50 tagú csoport azonban folytatta az utat, és éjfél utánig még tíz kilométert tett meg. Ők a Belgrádtól 40 kilométerre fekvő India (Indjija) egyik benzinkútján aludtak, reggelre viszont a hideg, a fáradtság és az eső miatt úgy döntöttek, ők sem folytatják az utat gyalog. Az RTS információi szerint azt kérik a hatóságoktól, hogy autóbuszokkal vigyék őket Szabadkára.

A horvát sajtóban olyan információ jelent meg, hogy a szerb hatóságok Horvátország irányába terelik a gyaloglókat. A horvát Nova TV beszámolója szerint a szerb menekültügyi főbiztosság képviselői azt mondták a bevándorlóknak, hogy inkább a horvát, mint a magyar határ felé vonuljanak, mert a magyar határ teljesen le van zárva. Vladimir Cucic szerb menekültügyi főbiztos azonban azt közölte, hogy a szerb-horvát határ közelében lévő principovaci befogadóközpontba akarták irányítani őket, hogy ne a hidegben és az esőben töltsék az éjszakát.

Mintegy 300 fiatal férfi kedd délelőtt indult el a belgrádi autóbusz-pályaudvarról, olyan papírlapokat lengetve, amelyre a magyar határ megnyitását követelő szöveget írtak. A Blic szerint a határ felé gyalog elinduló csoport tagjai szinte kivétel nélkül Afganisztánból, Pakisztánból vagy Irakból érkeztek. A lapnak úgy nyilatkoztak, hogy a szerb-magyar határhoz terveznek vonulni, és egészen addig ott akarnak maradni, amíg a magyar határ meg nem nyílik előttük.

PestiSracok facebook image

Szerbiában 6-7 ezer bevándorló tartózkodik - közölte Nenad Ivanisevic szociálisügyi államtitkár kedden. Nyugat-Európába szeretnének jutni, többször is elmondták, nem akarnak Szerbiában maradni, ám a magyar határon nem tudnak átjutni. A magyar hatóságok naponta 30 ember menedékkérelmét veszik át.

MTI

Fotó: Reuters

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.