Pesti Srácok

Eljött az idő, meg kell határozni, mi a nemzeti identitásunk

null

A kormány nevében az alkotmánymódosítás általános vitájában felszólaló igazságügyi miniszter szerint téves az az álláspont, hogy a közösségi jog minden esetben megelőzi a nemzeti jogot.

Trócsányi László igazságügyi miniszter kiemelte: ma óriási a vita a föderációról illetve a tagállamok, nemzetek Európájának eszméjéről. Magyarország utóbbi pártján áll - jelezte. Rámutatott: az alaptörvény szerint Magyarország független ország, lehetőség van bizonyos hatáskörök közös gyakorlására. A vita arról szól, mi is az az alkotmányos mag, amit meg kell őrizni és védeni kell Európában. Erről szól az alkotmánymódosítás, eljött az idő, hogy bizonyos kérdéseket rögzítsenek - közölte.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki a tárcavezető. Szerinte olyan komoly érveink vannak, amelyek meggyőzőek, és meg tudják védeni a magyar kormány álláspontját. Kiemelte: azt határozzuk meg, mi a saját nemzeti identitásunk. A javaslat nem szépségtapasz, hanem egy hasznos előterjesztés - közölte. Jelezte: nyitottak a módosító indítványokra, bárkitől is érkezik a kormány meg fogja vizsgálni. A népszavazást helyesnek tartotta, az nem volt felesleges, a 3,3 millió ember álláspontja kemény felhatalmazás - közölte.

Balczó Zoltán(Jobbik) kiemelte: létező veszély Magyarországra nézve a kötelező kvóta. Mint mondta, nem 1200 migránsról van szó, úton-útfélen elhangzik, állandó algoritmusban gondolkodnak. Az alaptörvény módosítása indokolt, ki kell egészíteni azt a részt, amelyben korábban gyakorlatilag elfogadták az unió jogának elsőbbségét - jegyezte meg. Ugyanakkor kérdéses, ha ezt a módosítást elfogadják, célba érnek-e. A jogi érvelést szerinte nem fogják elfogadni, további kemény küzdelmet kell majd folytatni az európai színtéren. Azt ígérte, a Jobbik ki fog állni a magyar érdekek mellett.

PS/MTI, Fotó:MTI