Pesti Srácok

Fodor Gábor szerint a mai napnak Magyarország a vesztese

null

A Magyar Liberális Párt (MLP) elnöke szerint a kvótareferendum vesztese Magyarország.

Egyetlen vesztese van ennek a napnak, ez Magyarország - mondta pártja budapesti eredményváróján tartott sajtótájékoztatóján Fodor Gábor vasárnap este, a kötelező betelepítési kvótáról szóló népszavazás adatainak 98 százalékos feldolgozottságánál. Egy fogalmazott: az elmúlt egy évben felkorbácsolt idegengyűlölet nem múlik el nyomtalanul, ebben súlyos felelőssége van a Fidesz-kormányzatnak. Ezt nehéz megbocsátani, és nem lehet tudni, hogy mikor lehet kijavítani - tette hozzá. Szerinte a referendum eredményében az a kedvező, hogy "felszabadultan örülhetünk annak, hogy mégiscsak kapott egy pofont a kormányzat", hiszen számára kudarc az, ami történt. Hozzátette: könnyen lehet, hogy épp annyi szavazópolgárt sikerül mozgósítani a nem szavazat mellett, amennyi a Fidesz és a Jobbik szavazóbázisa.

A Liberálisok igen szavazatra buzdító felhívásáról azt mondta: értékalapú választás volt, kormányellenes, ahogy a bojkott és az érvénytelen szavazatok is kormányellenesnek tekinthetők. Szerinte az ellenzéki pártoknak ennek a közös alapnak a megtartására kell törekedniük. A népszavazás eredménye azt mutatja, hogy egyáltalán nem lehetetlen feladat a kormány leváltása - mondta Fodor Gábor.

PestiSracok facebook image

Arra az újságírói kérdésre, hogy mi a véleménye a PM baloldali előválasztásról szóló felvetéséhez, az MLP elnöke azt mondta: azzal egyetért, hogy az ellenzéki pártok üljenek le és kezdjenek el tárgyalni egymással, és az előválasztás gondolatának vannak olyan elemei, amelyek részükről is támogathatóak. Ilyen például az, ha konkrét személyekre, például a miniszterelnök-jelöltre vagy a főpolgármester-jelöltre vonatkozik az előválasztás.

Ugyancsak újságírói kérdésre, miszerint a népszavazáson az igenek aránya várhatóan nem éri el a 2 százalékot, azt hangsúlyozta, hogy még nincs meg a végleges eredmény, de körülbelül erre az adatra számítottak.

Az MTI kérdésére, hogy miként vélekedik Molnár Gyula MSZP-elnök felvetéséről, miszerint jövő tavasszal közösen állítson köztársaságielnök-jelöltet az ellenzéki oldal, Fodor Gábor azt mondta: ha tudnak ilyen jelöltet találni, jó gondolatnak tartja.

Forrás: MTI

Fotó: Marjai János;MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.