Pesti Srácok

Jöhet az újabb rezsicsökkentés

Jöhet az újabb rezsicsökkentés

A rezsicsökkentésnek köszönhetően a magyar családok átlagosan évente 110 ezer, az idén összesen 179 milliárd forintot takarítottak meg, a rezsicsökkentés kezdete óta a megtakarításuk értéke elérte a 821 milliárd forintot - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyért felelős államtitkára szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten. Aradszki András kifejtette: a kormánynak 2010 óta folyamatosan az a célja, hogy a lakosságnak elérhető áron, biztonságosan tudjon energiát szolgáltatni, ezért vizsgálják a rezsicsökkentés további lehetőségeit is.

Az államtitkár hangsúlyozta: szombaton elkezdődött a fűtési szezon, így a nyárhoz képest emelkednek a kiadások a családoknál, amelyeket azonban továbbra is védelmez a rezsicsökkentés. Megjegyezte: a kormány nem felejtette el a kistelepüléseket sem, számukra hozta létre a tűzifa programot, amivel az ott élők mintegy 10 milliárd forint értékű kedvezményhez jutottak. Hozzátette: a rezsicsökkentés egy fontos eszköz a magyar társadalomban arra, hogy megfelelő életszínvonalon tudjanak élni az emberek.

A helyszínen kiadott közlemény szerint 2010-ben a kormány első lépései között szerepelt a rezsiköltségek befagyasztása, ezt követően 2013 januárjától 10 százalékkal mérsékelték a földgáz, az áram és a távhő árát, 2013 novemberében pedig újabb 11,1 százalékkal lettek alacsonyabbak a díjak. 2014-ben a kormány ismét csökkentette a rezsiköltségeket: 6,5 százalékkal mérsékelte a gáz, 5,7 százalékkal az áram és 3,3 százalékkal a távhő árát.

Budapest, 2016. szeptember 9. Aradszki András energiaügyért felelõs államtitkár a közép- és délkelet-európai földgázpiac aktuális energiapolitikai kérdéseit és az energiabiztonság megerõsítését célzó találkozót követõ sajtótájékoztatón a Magyar Tudományos Akadémia épületében Budapesten 2016. szeptember 9-én. A találkozón aláírták a bolgár-román-magyar-osztrák gázfolyosó 179 millió eurós támogatási szerzõdését. MTI Fotó: Marjai János
Aradszki András bejelentette, a kormány már számolgat és vizsgálja a rezsicsökkentés további lehetőségeit. MTI Fotó: Marjai János
PestiSracok facebook image

Aradszki András szerint a rezsicsökkentésnek számos pozitív hatása volt: kiszámíthatóbbá tette az emberek megélhetését, hozzájárult az alacsony inflációhoz, illetve növelte a keresetek és a nyugdíjak reálértékét. A közleményben ezen felül még megjegyezték, hogy a rezsicsökkentés révén a vállalkozásoknak kiszámíthatóbb lett a gazdasági környezet, a nemzeti közműszolgáltatási rendszer létrehozásával javult a felhasználók fogyasztóvédelmi helyzete. Az államtitkár felidézte, hogy 2010 előtt a szocialisták kormányzásuk alatt háromszorosára emelték a gáz és duplájára az áram árát. Ebben az időszakban fizették Magyarországon a keresetekhez képest a legmagasabb díjat az energiahordozókért. Az egységárakat tekintve olcsóbban jutottak energiához Hollandiában, az Egyesült Királyságban, valamint a Csehországban élő emberek, mint a magyar polgárok, miközben a multinacionális cégek kezébe került közműszolgáltatók mintegy 1040 milliárd forint profitot vittek ki az országból - hangsúlyozta Aradszki András.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.