Pesti Srácok

Nehezíti a nyomozást az elavult kamerarendszer

null

Hétfőig 774 állampolgári bejelentés érkezett a hatóságokhoz, valamint 53 fotót és videót töltöttek fel a Police.hu-ról is elérhető oldalra a Teréz körúti robbantással kapcsolatban - közölte keddi számában a Magyar Idők.

Ugyanakkor nem fejeződött be azon térfigyelő kamerák szeptember 24-én készült felvételeinek az elemzése, amelyek rögzíthették a robbantó mozgását - tudta meg a napilap. Ennek oka az, hogy folyamatosan nő az a terület, amelyet a merénylő valódi vagy lehetséges útvonalaként azonosítanak, és ezzel további felvételeket kell átnézniük a rendőröknek, ám a viszonylagos lassúság fő oka a szakértők szerint a kamerarendszerek elavultsága.

A lap szerint az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága múlt heti zárt ülésén is beszélhettek a kamerák elavultságáról, hiszen utána Molnár Zsolt (MSZP) bizottsági elnök azt javasolta, hogy a jövőben költségvetési forrást különítsenek el a térfigyelő rendszerek korszerűsítésére, ami megkönnyíti a nyomozást a hasonló esetekben.

PestiSracok facebook image

Orosz Ferenc adatvédelmi és biztonságtechnikai szaktanácsadó elmondta, hogy Magyarországon 140 ezer térfigyelő kamera üzemelhet, ebből mintegy 40 ezer Budapesten. Ezeknek csak egy részét működteti a rendőrség vagy valamely más hatóság, ezek általában korszerűek. A többi önkormányzati rendszer, illetve magáncégek, pénzintézetek, üzletek térfigyelő rendszerei, amelyek döntően elavultak, csak az alapfunkciónak felelnek meg; rögzítik és tárolják a történteket - mondta.

Kincs István, az Őrmester vagyonvédelmi cég elnöke szerint a térfigyelő rendszerek többsége valóban csak az alapot tudja. A térfigyelő kamerák nem videofelvételt készítenek, hanem fotókat. Ráadásul az elavult rendszerek nehezen visszanézhetők. Keresni csak úgy lehet bennük, hogy egyenként végignézik az adott időszakban készült fotókat. Ez óriási időpocséklás, és lassítja a nyomozást - fejtette ki Kincs István. Ezzel szemben az intelligens rendszerek csak egy felvételt készítenek percenként, ha nem történik semmi a megfigyelt területen, a visszakeresést pedig egy egyszerű számítógépes program biztosítja. A kereső, például egy nyomozó csak megadja a vizsgálandó időkeretet, és a program azonnal kiadja azokat a felvételeket, amelyek információt adhatnak a nyomozás szempontjából - magyarázta a szakértő.

Forrás: MTI

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.