Pesti Srácok

Németh Szilárd: Vona Gábor havonta változtatja álláspontját

Németh Szilárd: Vona Gábor havonta változtatja álláspontját

A Fidesz alelnöke szerint egyet tudnak érteni a Jobbik elnökének áprilisi kijelentésével, amely szerint hazaáruló, aki nem szavazza meg az alaptörvény módosítását, azt azonban elfogadhatatlannak tartják, hogy Vona Gábor havonta változtatja álláspontját, hatalmi érdekei függvényében.

Németh Szilárd szombati sajtótájékoztatója után az MTI-nek azt mondta: a brüsszeli európai uniós csúcson egyértelművé vált, az Európai Bizottság és az elnöke továbbra sem tett le a kényszerbetelepítésről, ezért a kormány előtt még nagy küzdelem áll, hogy meg tudja akadályozni ezt. Minden ellenzéki pártnak látnia kell, hogy ez nagyon fontos nemzeti érdek, „a kultúránk, a gyerekeink jövőjének, Magyarország biztonsága” megvédésének záloga – hívta fel a figyelmet.

Emlékeztetett: az alkotmánymódosítás azon alapul, hogy az október 2-ai népszavazáson több mint 3,3 millió ember – nemcsak Fidesz-KDNP-s, hanem közöttük jobbikos és baloldali is – egy irányba szavazott. Németh Szilárd hangsúlyozta, hogy aki az alaptörvény-módosítás ellen szavaz, az a migránsok betelepítése, Brüsszel politikája mellett voksol. Aki támogatja a módosítást, az az emberek akaratát szeretné végrehajtani, Brüsszelt megállítani; hamarosan minden képviselőnek színt kell vallania ebben a kérdésben – fogalmazott.

PestiSracok facebook image

A Fidesz alelnöke kiemelte, hogy sok nemzeti érzelmű jobbikos is a betelepítés ellen szavazott, mert figyelt pártja elnökére, „az áprilisi Vona Gáborra”. Akkor ugyanis a Jobbik elnöke a parlamentben azt mondta, hogy aki nem szavazza meg az alkotmánymódosítást, az hazaáruló. Ezért az áprilisi Vona Gáborral egyet tudnak érteni, de úgy látszik, ő havonta változtatja álláspontját, egyéni hatalmi érdekei szerint – jelentette ki Németh Szilárd.

– fogalmazott.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójával kapcsolatban Németh Szilárd azt mondta: tisztelettel, méltósággal kell emlékezni, emlékeztetni a hősökre, a provokációt, a garázdaságot vagy az arra való felbujtást elfogadhatatlannak tartják. Hozzáfűzte: egy jogi szakvélemény szerint Juhász Péter, az Együtt alelnöke

MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.