Pesti Srácok

Nyolcezer családot használ élő pajzsként az Iszlám Állam

Nyolcezer családot használ élő pajzsként az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam nyolcezer családot, több tízezer nőt, gyereket és férfit hurcolt Moszulba, hogy élő pajzsként használja őket az iraki hadsereg támadása ellen – számolt be pénteken az ENSZ emberi jogi főbiztossága. Ravina Samdaszáni szóvivő arról is beszámolt, hogy a dzsihádista szervezet legalább 232 embert mészárolt le szerdán a város közelében. Közülük 190-en pedig az iraki hadsereg egykori tagjai, negyvenen pedig civilek voltak, akik nem voltak hajlandóak engedelmeskedi az Iszlám Állam parancsainak – jelentette a Reuters. Azok közül, akik megtagadták a parancsot, sokakat a helyszínen agyonlőttek.

Az Iszlám Állam harcosai több tízezer embert - köztük nőket és gyermekeket - ejtettek foglyul, hogy élő pajzsként használják őket az észak-iraki Moszulban a város felé közeledő iraki erőkkel szemben- közölte pénteken Genfben az ENSZ emberi jogi főbiztosságának egyik szóvivője. Az iraki kormányerők és a velük szövetséges milíciák október 17-én indították meg a Moszul visszafoglalására irányuló offenzívát. Eddig viszonylag gyors ütemben nyomultak előre, igaz, még több kilométerre vannak a várostól, a környező falvakat vonják ellenőrzésük alá. Amerikai katonai források szerint 3-5 ezerre tehető a szélsőséges fegyveresek létszáma Moszulban, s további 1000-1500 fegyveres igyekszik a város körüli övezetben lassítani a kormányerők előrenyomulását.

Forrás: MTI, Origo

Fotó: AFP

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.