Pesti Srácok

Részben visszaveheti az állam a vasúti teherszállítást

Részben visszaveheti az állam a vasúti teherszállítást

Magas szintű kormányzati egyeztetések folynak a Rail Cargo Hungaria – az egykori MÁV Cargo – részleges visszavásárlásáról, értesült iparági forrásokból a Magyar Idők. Az MSZP-SZDSZ-kormány 2008 januárjában 102,5 milliárd forintért adta el a nyereségesen működő hazai vasúti áruszállító vállalatot az osztrák szövetségi vasútnak.

Kormányzati szinten továbbra is tárgyalnak arról, hogy a magyar állam tulajdont szerezzen a Rail Cargo Hungariában (RCH), az osztrák állami tehervasút hazánkban működő leányvállalatában. Az egyeztetések sikerét elősegítheti, hogy a magyar felmenőkkel rendelkező osztrák kancellár, Christian Kern jelenlegi posztjára éppen az osztrák szövetségi vasút (ÖBB) vezetői székéből érkezett, így pontosan ismeri mind a Magyarországon működő cargoleány helyzetét, mind a magyar kormány törekvéseit a legalább részleges visszaállamosításra.

A magyar tulajdonszerzés kérdése a 2010-es kormányváltás után többször felmerült. Christian Kern 2011-ben még az ÖBB vezérigazgatójaként látogatott Budapestre, majd magyar-osztrák stratégiai partneri viszonyról szóltak a hírek, például úgy, hogy a magyar kormány részesedést vásárol a cégben. Hazánk szempontjából stratégiai jelentőségű a vállalat, ráadásul az osztrák cég rászorul a magyar vállalat tolató- és tehervontatómozdony-flottájára, és a magyar állam a pályahasználati díj megállapításával is jelentős befolyással bír az RCH profitjára. Már korábban létrejött egy megállapodásrendszer az ÖBB és MÁV között a tehervagonok magyarországi javítása területén, de a tulajdonszerzés mindeddig meghiúsult.

Kenőpénzért adták el a nyereséges állami vállalatot?

PestiSracok facebook image

A MÁV Cargót 2008 januárjában adta el a szocialista–liberális kormány, amit az akkor ellenzéki Fidesz elfogadhatatlannak minősített, hiszen a teherszállítás volt a magyar vasút egyetlen üzletileg is eredményes ága. Az osztrák Rail Cargo Austria és a GYSEV Zrt. konzorciuma 102,5 milliárd forintot fizetett a MÁV Cargo részvényeiért, és öt év alatt 43,5 milliárd forint fejlesztésre vállalt kötelezettséget.

A privatizáció kapcsán nagy feltűnést keltett, hogy a Rail Cargo Austria elnökségi tagja, Gustav Poschalko 2007 júniusában megbízási szerződést kötött a budapesti Geuronet Bt. képviselőjével, Gulya Andrással, és a MÁV Cargo vételárának 1,75 százalékát (6,6 millió eurót, kétmilliárd forintot) ígérte oda sikerdíjként. Az ügyben Ausztriában indult büntetőper azt vizsgálta, végzett-e érdemi tevékenységet Gulya András, de végül felmentették a hűtlen kezelés vádja alól az osztrák tehervasút akkori vezetőjét, ahogy a magyarországi jogi eljárások sem vezettek eredményre. Az is felmerült, hogy a sikerdíjat valójában magyar politikusoknak, döntéshozóknak szánták. A Geuronet Bt.-t júliusban törölték a cégnyilvántartásból.

magyaridok.hu

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.