Pesti Srácok

Simicskó: A negyvennyolcas honvédek titkos fegyvere a hazaszeretet volt (GALÉRIA)

null

Vannak események a magyar történelemben, amelyek egységgé forrasztották a nemzetet, ilyen volt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc is, amely még inkább összekovácsolta nemzetünket - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter csütörtökön, az aradi vértanúk emléknapján Budapesten. Mint Simicskó István fogalmazott, nincs még egy olyan nemzet, amely oly "makacsul küzdene megmaradásáért, mint mi, magyarok".

Simicskó István a Fiumei úti temetőben, a Batthyány-mauzóleumnál tartott megemlékezésen azt mondta, Arad egyik tanulsága, hogy nincs az a hadsereg, megtorlás, idegen hatalom, amely útját állná "nemzeti törekvéseinknek". A miniszter hozzátette, a történelem során megtanultuk, hogy az életnek igazi értéket csak az a szolgálat ad, amellyel "hazánk ügye felé fordulunk". A szabadságharcban való részvétel nemzeti ügy volt - hangsúlyozta.

Aradi vértanúk - Megemlékezés a Batthyány-mauzóleumnál a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben Fotó: Horváth Péter Gyula
Fotó: Horváth Péter Gyula

A titkos fegyver a hazaszeretet

PestiSracok facebook image

Felidézte, a szabadságharc idején mindössze néhány hónap alatt kellett megszervezni a haderőt. A honvédelmi miniszter szerint viszont a magyar honvédek helytállása "minden józan számítást" felülírt, mert a Magyar Honvédségnek már akkor is volt egy titkos fegyvere, a hazaszeretet.

Aradi vértanúk - Megemlékezés a Batthyány-mauzóleumnál a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben Fotó: Horváth Péter Gyula
Fotó: Horváth Péter Gyula

Az október 6-i nemzeti gyásznapon az első magyar miniszterelnökre, Batthyány Lajosra, a tizenhárom aradi vértanúra, továbbá nemzeti ügyünk mártírjaira, sok ezer honvédre, hősi halottainkra emlékezünk - közölte a miniszter, megjegyezve, az erős Magyar Honvédség ma is Magyarország, a magyar államiság fontos tartópillére.

Makacsul a megmaradásért

A hazaszeretet, a szabadságunk és függetlenségünk iránti vágy óriási, örök érték - emelte ki a miniszter, aki szerint nincs még egy olyan nemzet, amely oly "makacsul küzdene megmaradásáért, mint mi, magyarok". Simicskó István megjegyezte, örökségeinket meg kell őrizni a mai korban is, amikor népvándorlás zajlik a világban.

Aradi vértanúk - Megemlékezés a Batthyány-mauzóleumnál a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben Fotó: Horváth Péter Gyula
Horváth Péter Gyula

A Fiumei úti sírkertben tartott megemlékezésen részt vettek és elhelyezték az emlékezés koszorúját mások mellett az államfő és a kormány képviselői, Benkő Tibor vezérkari főnök, Boross Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke, Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója, továbbá a Budapesti Katonai Attasétestület, több civil szervezet és a fővárosi és a józsefvárosi önkormányzat képviselői. A Batthyány-örökmécsesnél délután 4 óráig katonai díszőrség mellett bárki gyertyát gyújthat az aradi vértanúk emlékére.

aradi-vertanuk-01-hpgy
aradi-vertanuk-02-hpgy
aradi-vertanuk-03-hpgy
aradi-vertanuk-04-hpgy
aradi-vertanuk-05-hpgy
aradi-vertanuk-06-hpgy
aradi-vertanuk-07-hpgy
aradi-vertanuk-08-hpgy
aradi-vertanuk-09-hpgy
aradi-vertanuk-010-hpgy
aradi-vertanuk-011-hpgy
aradi-vertanuk-012-hpgy
aradi-vertanuk-013-hpgy
aradi-vertanuk-014-hpgy
aradi-vertanuk-015-hpgy
aradi-vertanuk-016-hpgy
aradi-vertanuk-017-hpgy
aradi-vertanuk-018-hpgy
aradi-vertanuk-019-hpgy

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.