Pesti Srácok

Több mint ezer embert kellett fulladásos tünetekkel kezelni Moszulnál

Több mint ezer embert kellett fulladásos tünetekkel kezelni Moszulnál

Több mint 1000 embert kezeltek fulladásos tünetekkel az észak-iraki Moszulnál a múlt hét végén, miután az Iszlám Állam nevű terrorszervezet felgyújtott egy szulfátgyárat - jelentette csütörtökön az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programja (UNEP).

A múlt hét végén hatalmas mérgező felhő terült szét több tucat négyzetkilométeren a dzsihadisták fellegvárának számító, elhúzódó ostrom alatt álló Moszultól délkeletre. A terroristák ugyanis felgyújtották az al-Misrak nevű gyárat az Iszlám Állam iraki bástyája ellen támadó kormányerők és szövetségeseik útjában.

Az UNEP további környezetvédelmi károk veszélyére figyelmeztetett. Az Iszlám Állam az ENSZ-ügynökség szerint a felperzselt föld taktikáját alkalmazza, így például al-Kajara település mellett 19 olajkutat gyújtottak fel, mérgező füstnek téve ki ezzel a civileket és a fegyveres erők tagjait. Vasárnap összecsapások során károk keletkeztek egy vízműben is, ami miatt klórgáz szivárgott ki. Ezért mintegy 100 civil szorult orvosi kezelésre.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.