Pesti Srácok

Utolsó napjait élheti az Iszlám Állam

Utolsó napjait élheti az Iszlám Állam

Megsemmisítették a terrorszervezet több védelmi állását Moszul körzetében. Az iraki Moszul felszabadítására indított szárazföldi hadművelet hétfő hajnali kezdete óta a kurd fegyveresek visszafoglaltak hét falut a dzsihadistáktól, a város keleti részében pedig a támadók megsemmisítették a várost ellenőrzése alatt tartó Iszlám Állam terrorszervezet első védelmi állásait.

A kurdok (pesmergák) Moszultól 40 kilométerre keletre nyomultak be a hét településre, és visszaszerezték az ellenőrzést azok fölött az Iszlám Államtól. Magában a városban - a Reuters hírügynökség egyik riporterének beszámolója szerint - délelőtt robbanásokat lehetett hallani, elsősorban a keleti részen. Haider al-Abádi iraki kormányfő hajnalban az állami tévében felolvasott közleményében jelentette be, hogy kezdetét vette az Iszlám Állam kezén lévő utolsó iraki nagyváros visszafoglalása. Ez az offenzíva lehet a legnagyobb katonai művelet az országban a Szaddám Huszein diktátor hatalmának megdöntését célzó 2003-as amerikai invázió óta. Az IÁ 2014 júniusában foglalta el Moszult. Előtte a városban kétmilliónyian éltek, 4-5-ször többen, mint a dzsihadistáktól eddig visszafoglalt városokban. A most kezdett hadművelet valószínűleg több hétig tart - jelezte Stephen Townsend altábornagy, a Washington vezette koalíció parancsnoka.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Fotó: Reuters

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.