Pesti Srácok

Elképzelhető az újabb rezsicsökkentés

Elképzelhető az újabb rezsicsökkentés

A kormány megvédi a rezsicsökkentés terén elért eddigi eredményeket, lakossági áremelkedés tehát nem várható – mondta Seszták Miklós a Magyar Időknek adott interjújában. Az ipari rezsicsökkentést viszont nehezíti, hogy azt az EU nem energiaügyi, hanem piacszabályozási kérdésként kezeli.

A nemzeti fejlesztési miniszter szerint ha az energiaárak stagnálnak vagy kedvezően változnak, akkor lesz lehetőség a program folytatására. A kormány mindenképpen megvédi az eddigi eredményeket, lakossági áremelkedés tehát nem várható. Az ipari rezsicsökkentésre vonatkozó kérdésre azt válaszolta a miniszter, hogy az unió kifejezetten figyel erre, mert inkább piacszabályozási kérdésnek tekinti, mintsem energiaügynek.

– elemezte a tárcavezető.

PestiSracok facebook image

Az erőművek jövőbeni helyzetéről elmondta:

Hozzátette, hogy a megújulók hasznosítása terén viszont alkalmazkodnunk kell az ország földrajzi adottságaihoz. Az MVM-csoportnak szintén válaszolnia kell a XXI. század kihívásaira Seszták szerint, és a 2016-2020-as stratégiájában ezt meg is teszi. Kiemelte, hogy Magyarországon épül fel a világon elsőként a hálózati termelésre képes, úgynevezett áramból gáz típusú erőmű.

A miniszter elmondta, hogy uniós program keretében egy Budapesten létesítendő hulladékhasznosító erőmű építésére 50 milliárd forintot különítettek el. A kormány elképzeléseiben feltétlenül szerepel a hulladék energetikai célú felhasználása, tehát mindenképpen épül egy második égető. Hogy ez szennyvíziszap és egyéb hulladék égetésére is alkalmas lesz-e, hogy a már meglévő rákospalotai mellé vagy Csepelre, esetleg Budapest más területére kerül-e, annak rövidesen el kell dőlnie.

Marad a Déli pályaudvar, felújítják a Keletit és a Nyugatit

Seszták a most épülő gyorsutakat is bevonná a fizetős hálózatba, hiszen az úthasználó mindenképpen magasabb minőségű szolgáltatást kap, mint korábban. A vasúti fejlesztésekkel kapcsolatban elmondta, hogy a kormány a személyforgalom megtartásáról döntött a Déli pályaudvarnál, így színvonalas, komfortos állomásépületre továbbra is szükség lesz ott, a Keleti és a Nyugati pályaudvart pedig az évtized végéig tervezett vasúti fejlesztések keretében újítják fel.

A MÁV-Start helyzetéről, járműfejlesztéseiről kifejtette: van távlati terv arra, hogy 2020-ig 882 kilométernyi vasútvonalat korszerűsítenek, és csaknem 45 ezer férőhelynyi új járműkapacitás lesz elérhető. Már arról is van döntés, hogy a következő években 1200 milliárd forintot fordítunk vasútfejlesztésre.

MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.