Pesti Srácok

EU-ellenes orosz és iszlamista propagandától rettegnek az EP-képviselők

null

Oroszország és az iszlám terroristák ellenséges propagandája egyre nagyobb nyomást jelent az Európai Unióra (EU) - figyelmeztettek az Európai Parlament képviselői szerdán elfogadott határozatukban. Megjegyezték, az orosz kormány agresszívan használja különböző eszközöket, fiktív hírügynökségeket és multimédia-szolgáltatásokat, a demokratikus értékek megkérdőjelezésére, Európa megosztására, belső támogatás szerzésére, és olyan kép kialakítására, amely szerint az EU keleti szomszédságában hanyatló államok találhatók.

Az Európai Parlament sajtószolgálata arról tájékoztatott, hogy az uniós parlament képviselői által elfogadott állásfoglalás szerint fel kell lépni a dezinformációs kampány és propaganda ellen Oroszországgal és olyan nem állami szereplőkkel szemben, mint például az Iszlám Állam, az al- Kaida és más dzsihádista terrorszervezet.ek

A képviselők Oroszországgal kapcsolatban a Krím-félsziget annektálására és a kelet-ukrajnai agressziójára utaltak, és ezzel kapcsolatban uniós fellépés szükségességét hangsúlyozták. Egyidejűleg arra hívják fel a figyelmet, hogy a Kreml a Krím-félsziget annektálása óta fokozta az EU-ellenes propagandáját és hibrid háborút folytat kelet-Ukrajnában.

Megjegyezték, az orosz kormány agresszívan használja különböző eszközök és csatornák széles skáláját - úgy mint a többnyelvű TV-állomásokat, a fiktív hírügynökségeket és multimédia-szolgáltatásokat, a közösségi médiát - a demokratikus értékek megkérdőjelezésére, Európa megosztására, belső támogatás szerzésére, és olyan kép kialakítására, amely szerint az EU keleti szomszédságában hanyatló államok találhatók. Az állásfoglalás hangsúlyozta azt is, hogy a Kreml politikai pártokat és egyéb szervezeteket finanszíroz az EU-n belül. Hangsúlyozták, mivel az EU és polgárai az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fő célpontjai, az EU tagállamainak szorosabb együttműködésre van szükségük, hogy megvédjék a társadalmat, és erősítsék a radikalizálódás elleni ellenálló képességet.

PestiSracok facebook image

Az EP-képviselők aláhúzták, az EU és tagállamai elleni propaganda célja, hogy eltorzítsa az igazságot, kétségeket ébresszen, megossza az EU-t és az észak-amerikai partnereit, megbénítsa a döntéshozatal folyamatát, hiteltelenítse az uniós intézményeket, és félelmet és bizonytalanságot keltsen az unió polgáraiban.

Forrás: MTIFotó: centerforsecuritypolicy.org

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.