Pesti Srácok

Gülen mellett a kurdoknak is keményen nekimegy Erdoğan

null

Törökországban a hatóságok csütörtökről péntekre virradó éjjel őrizetbe vették a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) két társelnökét és 9 parlamenti képviselőjét, mert nem voltak hajlandóak vallomást tenni egy „terrorista propagandához” kapcsolható bűntényről. Néhány órával később robbanás történt a kurd „fővárosnak” számító Diyarbakırban, amelyben legkevesebb egy ember meghalt, több mint harminc megsebesült.

A török rendőrség rajtaütött a HDP két társelnöke, Selahattin Demirtaş és Figen Yüksekdağ házán, és a HDP kilenc parlamenti képviselőjét is őrizetbe vették. A Hürriyet című török napilap online kiadásában azt írta, hogy őrizetbe került Pervin Buldan, a parlament elnökének helyettese is. Az újság szerint a politikusokat azzal vádolják, hogy kapcsolatok fűzik őket a Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK), amely 1984 óta folytat fegyveres felkelést a kurd autonómiáért.

Válaszul egy gépkocsiba rejtett pokolgép robbant fel egy rendőrőrs közelében, Diyarbakır város Bağlar kerületében, néhány órával a politikusok elfogása után. A robajt a város több pontjáról is hallani lehetett, több környező épület is súlyosan megrongálódott. Az utóbbi hónapokban a PKK több robbantásos merényletet hajtott végre rendőrségi célpontok ellen Törökország különböző pontjain. Közben a Turkey Blocks nevű internetfigyelő csoport közölte, hogy Törökországban a hatóságok blokkolják a Twitter és a WhatsApp közösségi oldalakat.

Durvul a török-kurd viszony

PestiSracok facebook image

Törökországban idén június 8-án lépett hatályba a parlamenti képviselők mentelmi jogának eltörléséről szóló alkotmánymódosítás. A változtatást a kormányon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) kezdeményezte, mert a párt egykori alapítója, Recep Tayyip Erdoğan török elnök állítása szerint a HDP a terrorista szervezetként számon tartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) politikai szárnya, amiért a politikusoknak a bíróság előtt kell felelniük.

A HDP tagadja a vádat, politikusainak esetleges bebörtönzése pedig tovább élezheti a török-kurd konfliktust, amely két és fél év fegyverszünet után tavaly júliusban lángolt fel újra. A török haderő tavaly december óta átfogó katonai akciót hajt végre a kurd autonómiáért küzdő felkelők ellen az ország délkeleti részében. Az 1984 óta tartó összecsapásokban már mintegy 40 ezren vesztették életüket.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.