Pesti Srácok

A Jobbik orosz kapcsolatait firtatja a KDNP

A Jobbik orosz kapcsolatait firtatja a KDNP

A KDNP arra szólította fel a Jobbik elnökét, hogy tisztázza az ellenzéki párt körüli „egyre zavarosabb” ügyeket.

Hollik István, a kisebbik kormánypárt országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján ezen ügyek közé sorolta, hogy a Népszava által közzétett fényképen Gyöngyösi Márton, a párt külpolitikusa egy orosz titkosszolgálathoz köthető hírportál, a Hídfő munkatársával tárgyal egy kávézóban. Ezek a találkozók a képviselő szerint azért figyelemre méltók, mert az újságíró, Szalai Gábor meghatározó alakja annak a Jobbikhoz kötődő szélsőséges félkatonai szervezetnek, amelyet Magyar Nemzeti Arcvonalnak hívnak, és amelynek alapítója a bőnyi rendőrgyilkos, Győrkös István. Hozzátette: magát a hírportált is Győrkös István alapította.

A KDNP politikusa kitért rá, hogy a Jobbik és az orosz titkosszolgálat kapcsolata nem először kerül elő, már a Kovács Béla-ügyben is felmerült, hogy az ellenzéki párt idegen hatalmaknak adta el magát, s erre Vona Gábor mind a mai napig nem adott magyarázatot. Hollik szóvá tette azt is, hogy Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója és a párt más politikusai Vlagyimir Putyin orosz elnök legbefolyásosabb tanácsadóján keresztül intéztek maguknak orosz vízumot.

PestiSracok facebook image

– összegzett.

A kereszténydemokrata politikus egyúttal arra kérte a parlament nemzetbiztonsági bizottságát, hogy vizsgálja ki Gyöngyösi Márton „rejtélyes találkozóját”, mert erős a gyanú, hogy nemzetbiztonsági kockázatot is rejt magában ez a kapcsolat. A Jobbik megszólalásait kínos magyarázkodásnak minősítette és bírálta, hogy hatóságokat próbálnak megvádolni.

– jelentette ki.

A sajtótájékoztató után a helyszínen Jakab Péter, a Jobbik szóvivője nyilatkozatában megismételte a Mirkóczki Ádám által korábban elmondottakat, a támadásokat pedig annak tulajdonította, hogy megpróbálják elérni a letelepedési kötvények kivezetését és sokat foglalkoznak a Pharaon-üggyel.

MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.