Pesti Srácok

A Jobbik kasztrálná a pedofilokat

A Jobbik kasztrálná a pedofilokat

A jövő héten ismét kezdeményezi a Jobbik, hogy a büntető törvénykönyv módosításával teremtsék meg a kémiai kasztráció lehetőségét a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények elkövetői esetében - közölte Dúró Dóra, a párt frakcióvezető-helyettese szombaton újságírók előtt Budapesten.

Elmondása szerint azt szeretnék elérni, hogy az ilyen cselekményekben először elmarasztaltak önkéntesen vethessék alá magukat az eljárásnak, a visszaesők számára pedig tegyék azt kötelezővé. A politikus hangsúlyozta, hogy az ilyen cselekmények esetében nagyon magas a visszaesők aránya, miközben különleges védelmet kell kapniuk a gyerekeknek. Nyitottak vagyunk arra, hogy ha azt szakmai érvek és indokok alátámasztják, szélesebb körre is kiterjesszük ezt - közölte a politikus az MTI azon kérdésére, hogy a felnőttek elleni szexuális cselekményekre is kiterjesztenék-e az intézkedést. Hangsúlyozta: az előző és a mostani ciklusban is kezdeményezték már ezt a módosítást. "Most adunk egy harmadik lehetőséget a Fidesz-KDNP-többségnek, hogy ne csak a szavak szintjén, hanem a jogszabályok szintjén is, valóban védjük ezeket a társadalmilag kiszolgáltatott csoportokat" - mondta a Jobbik frakcióvezető-helyettese.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.