Pesti Srácok

Kósa Lajos bízik az alkotmánymódosítást támogató többségben

null
Budapest, 2015. január 19. Kósa Lajos, az Országgyûlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke újságíróknak nyilatkozik a testület zárt ülése után a Parlamentben 2015. január 19-én. Az ülés témája volt a Magyarországot érintõ biztonságpolitikai kérdések a franciaországi terrortámadás után. MTI Fotó: Kovács Tamás

A Fidesz frakcióvezetője lelkiismereti kérdésnek nevezte az alaptörvény hetedik módosításának megszavazását.

Kósa Lajos az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában feltette a kérdést: ki akar olyan helyzetbe kerülni, hogy azt lehessen rá mondani, amikor bajban vagyunk, nem lehet rá számítani? "Milyen képviselő, milyen ember" az, akire az ország védelmében nem lehet számítani? - fogalmazott.

A fideszes politikus utalt Vona Gábornak, a Jobbik elnökének korábbi nyilatkozatára, amelyben azt mondta: aki nem vesz részt az alaptörvény-módosításban, az "hazaáruló". Kósa Lajos ezen felül "minimum ízléstelennek" nevezte összekötni a módosítást a letelepedési kötvényekkel, mondván, hogy a két dolognak semmi köze egymáshoz. Hozzátette: a Miniszterelnökséget vezető miniszter már májusban bejelentette, hogy felülvizsgálják a letelepedési kötvények ügyét, mert az ország finanszírozásához már nincs szükség rájuk.

PestiSracok facebook image

Kérdésre válaszolva Kósa Lajos közölte: bízik abban, hogy az alkotmánymódosításnak meglesz a szükséges parlamenti többsége.

A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a frakcióvezető azt mondta: a törvényalkotási bizottság elé a frakciókkal történt egyeztetés alapján már egy nagyon átgondolt szöveggel került az alaptörvény-módosítási javaslat. A szöveget még az LMP is elfogadhatónak nevezte, nekik politikai problémáik vannak - tette hozzá.

Forrás: MTI

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.