Pesti Srácok

A németek kitartanak Merkel mellett

A németek kitartanak Merkel mellett

Németországban a lakosság többsége támogatja, hogy Angela Merkel kancellár hivatalban maradjon a 2017-es választások után - mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés. A Bild am Sonntag című lap megbízásából készített közvélemény-kutatás szerint a németek 55 százaléka támogatja, 39 százaléka pedig ellenzi, hogy Angela Merkel negyedszer is elvállalja a kancellári tisztséget. Angela Merkel várhatóan vasárnap este bejelenti, hogy a jövő őszi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson ismét kancellárjelöltként kíván indulni.

Az Emnid kutatóintézet legutóbb augusztusban vizsgálta a kérdést, akkor még csak 42 százalék támogatta, hogy a következő törvényhozási ciklusban is Merkel töltse be a kormányfői tisztséget, és 50 százalék ellenezte ezt. Az új felmérés szerint a 62 éves politikust leginkább a pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a testvérpárt, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szavazói, valamint a nők látnák szívesen újabb négy évre a kancellári tisztségben; a CDU/CSU bázisában 92 százalékos, a női szavazók körében 66 százalékos Angela Merkel támogatottsága. Még a koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) szavazóinak többsége - 54 százaléka - is azt akarja, hogy a kancellár folytassa tovább munkáját.

Angela Merkel várhatóan vasárnap este bejelenti, hogy a jövő őszi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson ismét kancellárjelöltként kíván indulni. Eddig háromszor - 2005-ben, 2009-ben és 2013-ban - indult a tisztségért, amelyet mindig el is nyert, és ő a rangidős a nyugati demokráciák kormányfőinek körében.

A német sajtó szerint Donald Trump amerikai elnökké választásával az eddiginél is nagyobb elvárások fűződnek hozzá a nemzetközi politikában, részben ez a magyarázata annak, hogy nem vár tovább, hanem közli a nyilvánossággal politikai jövőjéről szóló terveit.

PestiSracok facebook image

A vasárnapi tájékoztatót a CDU elnökségének üléséhez időzítették. A hétfőig tartó tanácskozáson a kongresszusra készülő pártvezetőségi indítványt tárgyalják. A CDU és a CSU közös választási programját megalapozó kongresszusi határozatnak szánt dokumentum szerint a pártnak nem szabad hagynia, hogy a radikális erők felé forduljanak a globalizáció és a digitalizáció miatt elégedetlen, és a lecsúszástól, elszegényedéstől, munkanélküliségtől félő választók.

A többek között Donald Trump és a német pártszerkezet új szereplője, a CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) sikerének tanulságait összegző indítvány szerint a CDU-nak meg kell szólítania mindazokat, akik "a modernizáció vesztesének tartják magukat, és most még bal- és jobboldali populista pártoknál keresnek menedéket" - idézett a Die Welt című lap az indítvány tervezetéből.

A kereszténydemokraták felelősséggel tartoznak a tőlük elforduló és a politikai spektrum szélei felé sodródó választók iránt is, és ez a felelősség a mostani, "nehéz időkben" abban áll, hogy a párt iránymutatással és konkrét megoldásokkal szolgál - áll az Iránymutatás nehéz időkben - a sikeres Németországért és Európáért című kongresszusi határozati javaslatban.

A CDU vezetése egyebek mellett adócsökkentést, nyugdíjreformot és a családtámogatások növelését ígéri az indítványban. A menekültüggyel kapcsolatban kiemelték, meg kell akadályozni, hogy megismétlődjék a menedékkérők 2015-ben végbement tömeges beáramlása, a menekülteket be kell illeszteni a német társadalomba, a védelemre nem szoruló menedékkérőknek pedig távozniuk kell.

Forrás: MTI

Fotó: dailimail.co.uk

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.