Pesti Srácok

Nógrádi György szerint megtelt Európa menekültekkel

null

Gyakorlatilag ott tartunk, hogy Németország és Európa megtelt - jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában annak kapcsán, hogy a német belügyi tárca nemrég azt javasolta, a Földközi-tengerről kimentett menedékkérőket vigyék vissza Afrikába.

A Thomas de Maziere német belügyminiszter jegyezte javaslat szerint két országba, Tunéziába és Egyiptomba kellene visszaszállítania menekülteket. Nógrádi ennek kapcsán megjegyezte: a menekültek nagy része Líbiából jön, mely azonban „kerek perec” kijelentette, hogy nem hajlandó senkit visszafogadni. Líbia ugyanakkor „nem tud meglenni” európai segítség nélkül – szögezte le. Hozzátette: a javaslat tartalmazza, hogy meg kell állítani az embercsempészetet. Ennek azonban rengeteg egyéb módja lenne. Ez egyébként egy olyan javaslat, melyről az Európai Unió még nem is tárgyalt, és a német ellenzék teljesen elítéli. Felröppent egy javaslat, meglátjuk, mi lesz belőle, a migránsok közben jönnek, és egy részük belepusztul a Földközi-tengerbe – fogalmazott.

Nógrádi György annak kapcsán, hogy mennyi esélye van Angela Merkel német kancellár újrázásának, azt mondta: erről többet tudunk majd a CDU decemberi kongresszusa után. Jelenleg nyitva tartanak minden lehetőséget. Jól mutatja ezt, hogy a mostani kongresszuson egy hölgy felállt, és azt kérte, hogy ne indítsák Merkelt. Leszavazták, de nem volt egyértelmű, hogy kiállnak Merkel mögött – jegyezte meg.

PestiSracok facebook image

Kedden már sokkal okosabb leszünk olyan szempontból is, hogy meglátjuk, milyen amerikai elnök jön, milyen Európa- és németpolitikával. Teljesen más lesz Angela Merkel viszonya Hillary Clintonnal, mint Donald Trumppal. Annyi minden „cseppfolyós” még a következő néhány hétben, hogy utána lehet választ adni arra, jövő ősszel Merkelt indítják-e, vállalja-e, és van-e valós esélye a győzelemre – mondta Nógrádi György.

Forrás: hirado.hu

Fotó: hirado.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.